2001. április 16. hétfő
1Sám 12,23-24.

KERESSÜK AZ URAT

Sámuel azt mondta: „Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek.” (1Sám 12,23)

Egyedülálló, idős asszonyként küzdök meg a mindennapos problémákkal, hogy továbbra is függetlenül élhessek. Napi teendőimhez tartozik a számlák befizetése, kisebb vásárlások, mosás, szemétlevitel, és a közlekedés megszervezése. Mindig csak az aznapi teendőkkel foglalkozom.
Gyakran elgondolkozom, miért is vagyok még itt. Ilyenkor eszembe jutnak Sámuel szavai, hogy imádkoznunk kell másokért. Imádkozom a családomért, barátaimért, szomszédaimért. Imádkozom a megválasztott vezetőkért, az egészségügyi dolgozókért, azokért, akik intézetben vannak; nehéz helyzetben lévő gyerekekért; katonákért; betegekért, gyászolókért, és a magányosokért. Magamért is imádkozom, bölcsességet kérve azért, hogy tudjam, mit kell tennem. Bevallom Istennek a bűnös szokásaimat, élvezeteimet, és kérem Isten vezetését és folyamatos könyörületét az életemben. Egészségem és erőm megújulását is kérem; kérem a szeretet, igazság, hűség, remény, könyörület és kedvesség ajándékát, és azt, hogy másokon segíthessek. Miután imádkoztam, úgy érzem, aznap nem éltem hiába.

Imádság: Istenünk, add, hogy naponta hozzád tudjunk fordulni hálaadó, közbenjáró és bűnbánó imádságainkkal. Ámen.

Kinek van ma szüksége arra, hogy imádkozz érte?

Edith G. Oldham (Kentucky, USA)
IMÁDKOZZUNK AZ EGYEDÜL ÉLŐ IDŐS EMBEREKÉRT!


<<-- Előző nap Következő nap -->>



1Sám. 12,23-24
Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az ÚR ellen, és ne imádkozzam többé értetek. Sőt inkább tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra. Csak féljétek az URat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok!