2001. április 24. kedd
Jn 6,1-14.

HASZNÁLD, AMID VAN

Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek? (Jn 6,9)

Amikor első szolgálati helyemre, egy kis hegyi falu gyülekezetébe kineveztek lelkipásztornak, a Nemzeti Parkerdők vezetője felkért, hogy a parkban lévő kis templomban tartsak egy vasárnap délutáni istentiszteletet. Az istentiszteletet előre meghirdették, így jó néhány turista megjelent az egyszerű templomépületben. Volt egy pár kopott énekeskönyv, és egy régi zongora. Amikor megkérdeztem, hogy van-e valaki, aki tud zongorázni, egy hat év körüli fiúcska felemelte a kezét és kijelentette: „Az én apukám tud egy ujjal játszani.” Az apa felállt és odajött a zongorához. Egy ujjal végigkísérte az éneket.  Később megtudtam, hogy az apa sebész.
Ebből az élményből megtanultam, hogy az Úr minden képességünket fel akarja használni a mindennapok során. Nincs olyan tehetség, ami túl kicsi lenne ahhoz, hogy Isten szolgálatára hatékonyan használhassuk.

Imádság: Atyám, segíts, hogy mindig készek legyünk a képességeinket, akármilyen aprók is azok, a te szolgálatodra és dicsőségedre felhasználni. Ámen.

A legapróbb ajándékokat is fel lehet használni Isten dicsőségére.

Walter Barton (Tennessee, USA)
IMÁDKOZZUNK A PARKOK ÉS ERDŐK DOLGOZÓIÉRT!


<<-- Előző nap Következő nap -->>


Jn. 6,1-14
Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tiberiás tavának túlsó partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett. Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?” Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.”
Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?” Jézus ezt mondta: „Ültessétek le az embereket.” Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: „Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba.”
Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek. Az emberek látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.”