2001. július 1. vasárnap
Mt 27,32-50.
SZERETET ÉS VESZTESÉG
Jézus így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják,
mit cselekszenek.” (Lk 23,34)
Már jártam templomba és részt vettem a gyülekezeti életben, a kegyelmes
Atya és a Fiú mégis távolinak tűnt. Amikor szeretett fiam váratlanul, tragikus
módon meghalt, szívem azonnali keserű panasza ez volt: „Én Istenem, én
Istenem, miért hagytál el engem?” A fájdalmas szavak naponta feltörtek
lelkemben.
Felfedeztem, hogy Jézus keresztre feszítésekor mondta ezt, amikor éppen
olyan emberi és elhagyatott volt, mint én. Ez a felfedezés segített abban,
hogy közvetlen, személyes kapcsolatba kerüljek Jézussal. Eszembe jutott
az is, ahogyan felkiáltott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják,
mit cselekszenek.”
Azt mondtam magamban: „Hihetetlen! Hogy kérhet egy ember bocsánatot
kínzói és gyilkosai számára?” Hirtelen egész közel éreztem magam Krisztushoz,
aki emberhez hasonlóan szenvedett, mégis megtestesítette Isten halhatatlan
szeretetét. Ma, amikor imádkozom, úgy érzem, Krisztus kezét fogom. Nincs
már távol többé, közelsége segített, hogy lelkem békét találjon fiam halála
miatti fájdalmamban.
Imádság: Urunk, add, hogy új testvéri kapcsolatokat találjanak, hitet
és erőt nyerjenek azok, akik elveszítették szeretteiket. Ámen.
Krisztus ismeri szenvedéseinket, és közel jön, hogy megvigasztaljon.
Jane Nugent Green (Minnesota, USA)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK SZERETNÉK MEGTAPASZTALNI KRISZTUS JELENLÉTÉT!
Mt. 27,32-50.
Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a
neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Amikor arra a helyre
értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert
bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem volt hajlandó meginni.
Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek
ott, és őrizték. Feje fölé fügesztették az ellene szóló vádat, amely így
szólt: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.
Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb,
a másikat a bal keze felől. Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva
káromolták, és ezt mondták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap
alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a
keresztről!” Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal
és a vénekkel együtt: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.
Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott
az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia
vagyok.” A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három
óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, éli, lamá sabaktáni!” azaz:
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Néhányan az ott állók
közül, akik hallották ezt, így szóltak: „Illést hívja.” Egy közülük azonnal
elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és
inni adott neki. A többiek pedig ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés,
hogy megmentse.” Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.