Make your own free website on Tripod.com
2001. július 1. vasárnap
Mt 27,32-50.

SZERETET ÉS VESZTESÉG

Jézus így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34)

Már jártam templomba és részt vettem a gyülekezeti életben, a kegyelmes Atya és a Fiú mégis távolinak tűnt. Amikor szeretett fiam váratlanul, tragikus módon meghalt, szívem azonnali keserű panasza ez volt: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” A fájdalmas szavak naponta feltörtek lelkemben.
Felfedeztem, hogy Jézus keresztre feszítésekor mondta ezt, amikor éppen olyan emberi és elhagyatott volt, mint én. Ez a felfedezés segített abban, hogy közvetlen, személyes kapcsolatba kerüljek Jézussal. Eszembe jutott az is, ahogyan felkiáltott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Azt mondtam magamban: „Hihetetlen! Hogy kérhet egy ember bocsánatot kínzói és gyilkosai számára?” Hirtelen egész közel éreztem magam Krisztushoz, aki emberhez hasonlóan szenvedett, mégis megtestesítette Isten halhatatlan szeretetét. Ma, amikor imádkozom, úgy érzem, Krisztus kezét fogom. Nincs már távol többé, közelsége segített, hogy lelkem békét találjon fiam halála miatti fájdalmamban.

Imádság: Urunk, add, hogy új testvéri kapcsolatokat találjanak, hitet és erőt nyerjenek azok, akik elveszítették szeretteiket. Ámen.

Krisztus ismeri szenvedéseinket, és közel jön, hogy megvigasztaljon.

Jane Nugent Green (Minnesota, USA)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK SZERETNÉK MEGTAPASZTALNI KRISZTUS JELENLÉTÉT!
<<-- Előző nap Következő nap -->>



Mt. 27,32-50.
Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem volt hajlandó meginni. Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek ott, és őrizték. Feje fölé fügesztették az ellene szóló vádat, amely így szólt: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.
Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!” Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.” A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, éli, lamá sabaktáni!” azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: „Illést hívja.” Egy közülük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. A többiek pedig ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse.” Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.