Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (Préd 3,1)

Egy összejövetelen voltam ma, amin a barátom előléptetését ünnepeltük. Mások is pályáztak az állásra, sőt egy időben úgy tűnt, nem ő kapja az új beosztást, de most mindenki nevetett és boldogan ünnepelt. Hallgattam, ahogy Isten vezetéséről beszélt, és megköszönte, hogy kinyitotta előtte a lehetőségnek ezt az ajtaját.
Majd az ünnepségről egy halottas házba mentem. Egy másik barátom feleségét veszítette el. Az a tény, hogy fiatal volt, csak negyven éves, a rák okozta halálát még megrendítőbbé tette. De ez a barátom is – bár könnyek között – a jövő felől való bizonyossággal Isten vezetéséről beszélt. Tudta, hogy a halál nem vetett véget felesége életének, ahogy az övének sem.
Amikor hazafelé vezettem, arra gondoltam, hogy ez a két esemény az életet mutatja be. Megvan az ideje az ünneplésnek, és megvan az ideje a sírásnak. Az a barátom, aki most jó szerencséjét ünnepelte, egyszer könnyezni fog és úgy érzi majd, hogy a világ összeomlik körülötte. Ugyanakkor a másik barátom számára is eljön majd újra a nevetés ideje. Nyugodjunk meg, bárhová sodor is bennünket az élet, Isten áll minden esemény középpontjában.

Imádság: Uram, nem tudom elképzelni az életet nélküled. Ünneplésben és gyászban, és minden másban is segíts, hogy tudatában legyek jelenlétednek. Ámen.