Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. (Jn 6,51)

Egy nap a kertben ültem a lányommal, és figyeltem a madarakat, ahogy az eléjük szórt magokat ették. Egy poszáta és a fiókája ragadta meg a figyelmem. Az anya sietősen csipegetett és ette az eleséget. A fióka kitátott csőrrel ült mellette és várta, hogy megetessék. Az anyamadár tovább evett és nem vett tudomást a fiókájáról. Végül elrepült és otthagyta őt. Ekkor a fióka maga is csipegetni kezdett.
Később rájöttem, hogy sokszor én is olyan vagyok, mint a kismadár. Elmegyek a gyülekezetbe, nyitott füllel, tátott szájjal ülök, és várom, hogy megetessenek. Így volt egészen addig, amíg egy válság idején megtanultam, hogy a Bibliához forduljak, és magam keressem a lelki táplálékot, ami egyedül Jézusban, az élet kenyerében található meg. Megértettem, hogy a lelki növekedésemért magamnak kell viselnem a felelősséget. Mert „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok” (Ézs 40,31).

Imádság: Urunk, köszönjük drága ajándékodat, és szereteted apró jeleit, melyekkel naponta elárasztod életünket. Ámen.