Make your own free website on Tripod.com
2001. július 9. hétfő
Zsolt 139,1-18.

ISTENI SZERETET

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. (Zsolt 139,9-10)

Nyugodt, meleg, napfényes reggel volt Arizonában, tökéletes idő egy kirándulásra a fagyizóhoz. Ahogy a busz hatalmas lépcsőjéről lelépett, szeme lázban égett. S habár fehér pólója és nadrágja csupa csokoládé lett a jégkrémtől, boldog volt. Babáját szorosan a mellkasához szorította (ami szintén csokoládés lett), és úgy tűnt, hogy ez biztonságérzetet ad neki.
Nem, nem a lányomról van szó, aki most jött volna haza egy iskolai kirándulásról vagy egy bibliai táborból. Ő az én pöttöm, hetvennégy éves édesanyám, aki Alzheimer-kórban szenved. Parányi alakja egy olyan asszonyt rejt, aki éveken át csodálatos ebédeket rendezett, és kifogástalan ízléssel öltözködött.
Elnézve beteg édesanyámat megismertem az isteni szeretetet, amely az élet minden területét áthatja. Az évek múlásával elveszíthetjük fizikai egészségünket vagy szellemi képességeinket, Isten szeretete azonban a legnehezebb körülmények közepette is megtart családunkon, barátainkon, munkatársainkon és orvosainkon keresztül.

Imádság: Istenünk, köszönjük állandó, megerősítő szereteted, amely a miénk lehet, bármilyen körülményeket is hozzon az élet. Ámen.

Keresd ma Isten szeretetének jeleit.

Trisha Maples (Arizona, USA)
IMÁDKOZZUNK AZ ALZHEIMER-KÓRBAN SZENVEDŐKÉRT!
<<-- Előző nap Következő nap -->>



Zsolt. 139,1-18.
A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?
Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,
kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság:
a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.
Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.
Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.
Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.
Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.
Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!
Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.