2001. június 22. péntek
Zsolt 100.

ISTEN FELTÉTLEN SZERETETE

Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre. (Zsolt 100,5)

Csapások egész során mentem keresztül. Ahogy visszatekintettem az életemre, úgy éreztem, hogy minden szeretet és segítség, amit eddig megtapasztaltam, most elhagyott. Teljesen kimerültem, végül megbetegedtem. Zavarodottan, csalódottan és dühösen kérdezgettem, hogyan engedheti Isten mindezt megtörténni. Lelki gyötrelmemben nem voltam nyitott Isten örökkévaló és feltétel nélküli szeretete felé.
De a szükség, és a többre való vágyakozás sokszor olyan helyekre is elvisz minket, ahová egyébként nem mennénk. Én is azon vettem észre magam, hogy elfogadtam a meghívást egy bibliatanulmányozó csoportba. Lelki testvérekkel közösen olvasni a Bibliát, ez volt az az élmény, melyre Isten el akart vezetni. Addig annyira elfoglalt voltam a másokkal való kapcsolat ápolásában, hogy nem szenteltem időt Istenre.
A rendszeres bibliaolvasás és imádság eredményeképpen lelkiekben fejlődtem, és a testemet fogva tartó fájdalom elhagyott. Most már tudom, hogy Isten az egyedüli állandóság ebben az életben, és bármi történik is, Isten szeretete örökkévaló.

Imádság: Istenünk, ölelj át minket szereteteddel legmagányosabb pillanatainkban, amikor kétség és önsajnálat tölt el bennünket! Ámen.

Isten mellénk áll, amikor minden más segítség elhagy.

Jacqueline Merritt (Tennesse, USA)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK LELKI TÁMASZRA VAN SZÜKSÉGÜK!


<<-- Előző nap Következő nap -->>



Zsolt. 100.
Hálaadó zsoltár.
Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön!
Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!
Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.
Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!
Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.