2001. június 30. szombat
1Sám 1,9-20.

AZ ÚR MEGHALLGAT

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. (Zsolt 40,1)

Amióta átadtam életemet Jézusnak, nagy hitem van az imádságban. Életvitelemmé vált, hogy imádságban a Megváltómhoz forduljak. Minden helyzetben imádkozom, szomorúságban, vagy örömben egyaránt. Egyik reggel, miután befejeztem csendességemet, hároméves kisunokám, Nirali meglepő kérdést tett fel. „Nagypapa, meghallotta Isten ma az imádságodat?” Azonnal így válaszoltam, „Igen, biztos vagyok benne.”.
Bármikor, bármely helyen felemelhetjük szavunkat az Úrhoz, és biztosak lehetünk benne, hogy ő meghallgat. Ő nemcsak elfogadja kéréseinket, de pontosan érti azt, amit kérünk. Amikor keressük őt imádságainkban, erősödik vele való kapcsolatunk. Tudjuk, hogy Urunk meghallgatta Anna, Dávid és Illés szavait, és tudjuk, hogy hallja a ma elmondott imáinkat is. Isten örömét leli abban, ha beszélünk hozzá. Imádkozzunk tehát, mert Isten figyeli szavainkat.

Imádság: Dicsőítünk téged, és hálát mondunk neked, Istenünk, mert te kész vagy meghallgatni imáinkat. Jézus Krisztus által jövünk hozzád. Ámen.

Isten örül, amikor bizalommal imádkozunk hozzá.

Jayant S. Trajker (Gujarat, India)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚGY ÉRZIK, IMÁIKAT NEM HALLGATJA MEG ISTEN!


<<-- Előző nap Következő nap -->>


1Sám. 1,9-20.
Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!
Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!
Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca. Másnap reggel fölkeltek, imádkoztak az ÚR előtt, majd visszatértek otthonukba, Rámába. Amikor aztán Elkána a feleségével, Annával hált, az ÚRnak gondja volt rá. Egy idő múlva Anna teherbe esett, fiút szült, és elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az ÚRtól kértem őt.