2002. január 1.
2002. január 2.
2002. január 3.
2002. január 4.
2002. január 5.
2002. január 6.
2002. január 7.
2002. január 8.
2002. január 9.
2002. január 10.
2002. január 11.
2002. január 12.
2002. január 13.
2002. január 14.
2002. január 15.
2002. január 16.
2002. január 17.
2002. január 18.
2002. január 19.
2002. január 20.
2002. január 21.
2002. január 22.
2002. január 23.
2002. január 24.
2002. január 25.
2002. január 26.
2002. január 27.
2002. január 28.
2002. január 29.
2002. január 30.
2002. január 31.

2002. február

Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egytől, méghozzá egy szinte már elhalttól származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan.
Zsid 11, 8-12.

Hit által engedelmeskedett Ábrahám… és elindult, nem tudva, hova megy. (Zsid 11,8)

Isten arra hívta el Ábrahámot, hogy otthonát elhagyva egy idegen földre vándoroljon, és új nemzetet alapítson. Ábrahám hitből engedelmeskedett Isten hívásának. Elhagyta a káldeai Úr városát, Kánaán földjére ment, s ezzel megvalósulhatott Isten terve életében.
Amióta feleségem meghalt, úgy érzem, idegen földön járok. De azt hiszem, Isten Jeremiásnak tett ígérete rám is vonatkozik: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)
Ezek az igék valamennyiünk számára üzenetet hordoznak. Ha Isten valamilyen ismeretlen helyzetbe helyez vagy arra hív, hogy megszokott környezetünket elhagyjuk, emlékezzünk Ábrahámra! Mivel engedelmes volt, Isten felhasználhatta őt nagy tervében, és sok nemzedék számára áldás lett.

Imádság: Istenünk, te, aki életutunk ismerője vagy, arra hívsz bennünket, hogy rád bízva magunkat megvalósítsuk nekünk szánt tervedet. Segíts engedelmeskedni hívásodnak. Ámen.

Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja „igazságotok gyümölcsét.” Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk.
Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!
2Kor 9,10-15.

Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. (2Kor 9,12)

Egy héttel karácsony előtt a bal vállamon egy ortopédiai műtétet hajtottak végre.
Vasárnap haza engedtek a kórházból. Az egyik barátnőm az istentisztelet után értem jött, hogy hazavigyen. Amikor a lakásomba értünk, megkérdezte, segíthet-e még valamiben. Kérésemre tiszta ágyneműt húzott az ágyamra. A hét során meglátogatott a lelkészünk, és barátok és családtagok ajánlották fel segítségüket. Ekkor értettem meg világosan az egyházi naptárunk heti jelmondatát: „Vége az istentiszteletnek, kezdődjön a szolgálat!”
Most már tudom, mit jelent a szolgálatot elkezdeni. Ezek a kedves testvéreim megtanították. Köszönetem Istenhez száll mindazokért, akik szükségemben szolgáltak nekem.

Imádság: Köszönjük, Istenünk, barátainkat és csalá-dunkat, akik szükségünkben mellettünk állnak és átvállalják terheinket. Ámen.

Fülöp így szólt hozzá [Jézushoz]: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!”
Jézus erre ezt mondta: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.”
„Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek,
Jn 14,8-12.

Jézus azt mondta: Aki engem lát, látja az Atyát. (Jn 14,9)

Tizenéves gyerekként segítettem édesapámnak a házunk építésénél. A feladatom az volt, hogy deszkákat fűrészeljek méretre a megadott minta szerint. Én ezt úgy végeztem, hogy a méretet használtam az első deszka levágásához, majd ezt a levágott darabot vettem mértékül a második deszka vágásához. A második deszka volt a mérték a harmadikhoz, és így tovább. Közben nem tűnt fel, hogy mindegyik deszkát rövidebbre vágtam az előzőnél. Amikor a felnőttek észrevették, mit is műveltem, megtanították, hogy minden vágásnál a mércét vegyem alapul, ne pedig a már levágott darabokat.
Az egészséges lelki fejlődéshez Jézus a mérték. Az apostolok és a keresztények első nemzedéke számára nem lehetett olyan egyszerű Jézusnak, a világ világosságának és megváltójának tanításait megérteni.
Mi ugyan sokat tanulhatunk az előttünk élt hívő generációktól, de számunkra is Jézus a mértékadó. Ha meg akarjuk érteni Isten akaratát, és cselekedni kívánjuk azt, legyen Jézus személye és tanítása a mérvadó életünkben és gondolkodásunkban.

Imádság: Köszönjük, Istenünk, hogy Fiadat adtad, hogy követendő példa legyen számunkra. Ámen.

Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.
1Jn 3,14-18.

Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. (Róm 15,1)

Egyik este, amint éppen hangversenyre készülődtem, a közelben egy állat nyüszítését hallottam. Kisiettem, hogy megnézzem, mi az. Egy kiskutyát találtam ott elhagyottan, reszketve, éhesen és fájdalmasan siránkozva. Amint felemeltem, úgy láttam, hogy beteg. Vizet és egy kevés ennivalót adtam neki, s gondosan betakartam egy meleg takaróval.
A koncertre menet elgondolkoztam, vajon a szükségben lévő embertársaim felé is ugyanolyan szánalmat érzek-e, mint e kiskutya iránt. Ha egy rászorult ételt, pénzt vagy segítséget kér tőlem, vajon készséges vagyok-e tenni valamit, anélkül, hogy jutalmat várnék érte?
Valami megkapót láttam a hozzám simuló kiskutya szemében. Talán meglátjuk ugyanezt a „valamit” embertársunk szemében is, mégsem támad együttérzés bennünk, és nem mozdulunk megsegítésére.
Isten minden nap lehetőséget készít arra, hogy szeretettel szolgáljunk embertársainknak. Ezáltal ajánlhatjuk fel Istennek hálánkat és hódolatunkat.

Imádság: Áldott Istenünk, légy irgalmas a szenvedőkhöz. Használj fel minket, hogy segítő kezet nyújtsunk a szükségben lévőknek. Ámen.

Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett.
Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.
Zsid 10,19-25.

Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. (Zsid 10,25)

Amikor a fiam és a menyem megvették első otthonukat, meghívtak minket vacsorára. Hirtelen elkezdett vibrálni a világítás. Kis idő után ugyan megszűnt a vibrálás, és azt gondoltuk, rendbejött minden. Később azonban újra jelentkezett.
Másnap a fiam kihívott egy villanyszerelőt, s kiderült a probléma oka. A mérőóránál lévő érintkezés a nedvesség és az elhasználódás miatt elkorrodált, időről-időre megszakította az áramkört, ezért lett szaggatott a világítás. A csatlakozó kicserélése után a probléma megoldódott, és helyreállt az áram-ellátás folyamatossága.
A Zsidókhoz írt levél írója arról szól, hogy hasonló lehet a helyzet hitéletünkben is. A lelki életben az istentisztelet és a közösség hasonló az elektromos csatlakozáshoz; összekapcsol Istennel és a hívő testvérekkel, és segít abban, hogy egymást erősíteni tudjuk.

Imádság: Köszönjük, Istenünk, azt a lelki táplálékot, melyet a hívők gyülekezetében az istentiszteleten nyerhetünk. Ámen.

A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét,
hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.
Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.
Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. Mert ki ismerte meg úgy az Úr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van.
1Kor 2,6-16.

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt. (Fil 2,5)

„Nekem nem tetszik, ahogy az a fa eltakarja a házatokat” – mondta a barátnőm, a házunkról készült fényképet nézegetve.
„Óh,” – válaszoltam, „de hiszen te nem láttad azt a fát a házból belülről nézve! Ahogy az emeleti ablakból kitekintünk, rengeteg madár szokott rajta ülni.”
Ez a fa egy csodálatosan szép nyírfa. Télen az alázatosan lehajló ágait csillogó hólepel borítja. Kristályszerű jégcsapok csüngenek le róla, melyek visszatükrözik a napsugarakat. A tavasz beköszöntével sárga virágok borítják ágait. Nemsokára sötétzöld, fénylő levelekbe burkolózik. Valóságos paradicsoma a madaraknak. Mindig megcsodáljuk a vörösbegyeket, a szürke verebeket, vagy a gyönyörű sárga színű pintyeket. Gyakran ők is belesnek hozzánk az ablakon keresztül.
Ahogyan a barátnőm a fát csak egy nézőpontból figyelte, úgy mi is sokszor azért látjuk a körülményeket olyan rossznak, mert nem Isten szemszögéből nézzük. Akadályt látunk ott, ahol ő lehetőséget, elviselhetetlen embert, ahol Isten megsebzett lelket. S amikor mi csak szívfájdalmat érzünk, ő győzelmet tartogat számunkra.

Imádság: Mennyei Atyánk, segíts, hogy a te tekinteteddel nézzük embertársainkat, körülményeinket és a világot. Ámen.

Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és nektek adom Izráel földjét. És ha hazaérkeznek, eltávolítanak onnan minden förtelmes és utálatos bálványt. Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.
Ez 11,17-20.

Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata. (Róm 12,2)

Jézus azt tanította a tanítványainak, hogy az a fontos, ami a szívből fakad. Így szólt: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem” (Mk 7,6). Az igazi örömhír az, hogy Jézus által az emberi szív megváltozhat.
Az AIDS terjedése kezdetén kis gyülekezetünk egy programot indított az AIDS-betegek és családtagjaik támogatására. Kiterjedt munkánk során Isten átformálta szívünket, a félelem helyett bátorságot és együttérzést adott.
Jó bizonyság erre a gyülekezetünkhöz tartozó fogorvos testvérünk. Amikor meghallotta, hogy az AIDS-betegek nehezen találnak fogorvost, aki kezelné őket, azt mondta, hogy szívesen segítene, de ő is fél a fertőzéstől. Végül elhatározta, hogy imádkozni fog helyes döntésért. Hamarosan ő lett az első fogorvos a megyében, aki felajánlotta szolgálatait az ilyen betegeknek, sőt más fogorvosokat is bátorított erre.
Miért döntött a segítség mellett, holott kezdetben ő is vonakodott? Imában kérte Istent, hogy formálja át a szívét, és megtapasztalta, hogy így a segítségnyújtás könnyebbé, sőt sürgető kényszerré vált számára.

Imádság: Drága Istenünk, formáld át szívünket és adj erőt és bátorságot a neked való szolgálatban. Ámen.

Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk. Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahova a kormányos akarja.
Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel.
Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet!
Jak 3,1-12.

Íme, egy parányi tűz, milyen nagy erdőt felgyújthat. (Jak 3,5)

Egy nagyáruházban a szeméttartó kosárba dobott füstölgő cigarettavégtől záróra után lángra lobbant a környezetében lévő papír és festékanyag. A tűz tovaterjedt a tisztítószerekre, s felerősödött a nyitva felejtett lépcsőházi ajtó által keltett huzattól. Mire a tűzoltók kiérkeztek, az áruház nagy károkat szenvedett.
Az egyik gyülekezeti megbeszélésünkön valaki lekicsinylő megjegyzést tett egy távol lévő testvérre. A megjegyzést bizalmas információnak szánta, de egy „gondatlan nyelvű” ember továbbadta. Ezután valaki rosszindulatból egy újabb embernek tovább mondta, míg végül az érintett visszahallotta. Mérges lett, s keserűen panaszkodott barátainak, bár azt sem akarta felvállalni, hogy tisztázza a dolgot azzal, akitől elindult. Az első „locsogó” viszonzásként megátalkodott, rosszindulatú ember maradt.
Ahogy az olaj táplálja a tüzet, úgy a méltatlan megjegyzéseket továbbmondó keresztyének szavai is komoly károkat okozhatnak másoknak. A megtörtént esetekben az imádságos bűnbánat helyrehozhatja az elrontottakat, és mindenki szívét megtöltheti a „Lélek gyümölcseivel” (Gal 5,22).

Imádság: Urunk, tölts be minket Szentlelkeddel! Add, hogy Lelked legyen az úr nyelvünk felett is. Jézus nevében kérünk. Ámen.

Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.
Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!”
Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!” Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.”
Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak, és így szóltak: „Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket a bajból.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Mt 28,1-20.

Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,20)

Házi gondozó nővérként gyakran ápolok gyógyíthatatlan beteg embereket. Az egyik 92 éves férfi szívbeteg, és csak a naponkénti intravénás kezelésnek köszönhetően él. Egy 32 éves, végtagjaira béna beteg állandóan fertőzésekkel küzd. A 86 éves betegemnél nemrég állapították meg az előrehaladott stádiumban lévő rákbetegséget.
Egyik alkalommal, amikor hosszú, fárasztó nap után hazafelé vezettem, átfutottak gondolataimon ezek az emberek, és átéreztem szomorú helyzetüket. Ahogy vezetés közben föltekintettem az égboltra, a hold éles fénnyel, gyönyörűen világított. Aggodalmaskodó gondolataim között mintha a Szentlélek hangját hallottam volna bensőmben: „Igen, sok szomorúság van, de én is jelen vagyok, és örömöt hozok!” Megértettem, hogy ez a Lélek indította az idős férfi unokáját arra, hogy a látogatáskor friss halat hozzon, melyet annyira szeret. Ugyanez a Lélek vezérelte a fiatalember barátait, akik elvitték őt kedvenc éttermébe vacsorázni. A Lélek az, aki szeretetben összeköti a rákos beteget feleségével. A Szentlélek örömöt ad nekik szomorúságuk közepette.

Imádság: Szentlélek Úristen, nyisd meg szemünket, hogy meglássuk munkádat bennünk. Te vagy az öröm forrása szomorúságunkban. Ámen.

Mondom tehát [Pál], és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük. Ezért erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban.
Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.
„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.
Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.
És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára.
Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.
Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.
Ef 4,17-32.

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Ef 4,29)

Egy ideje gyakorlom magam abban, hogy szavaimat három egyszerű szempont alapján megvizsgáljam: Igaz-e, szükséges-e, szeretettel teljes-e? Természetesen nem használom ezt a módszert minden egyes beszélgetésnél, de amikor elbizonytalanodom, hogy mit is mondjak, mindig felteszem ezt a három kérdést. A módszer a Szentíráson alapul: a Zsolt 15,2 azt mondja: „aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól”, az az ember Istennel jár.
Néha rájövök, hogy szükségtelen az, amit mondani akarok, és nem válna a beszélgetés vagy a kapcsolatunk előnyére. A Péld 16,2-ben így olvassuk: „Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket.” Igyekszem meggyőződni arról, hogy szándékom tiszta, és fontos az, amit mondok.
Végül törekszem arra, hogy szeretetlen módon ne szóljak. A Péld 11,17 szerint: „Önmagával tesz jót a szeretet embere”. Jézus így tanít: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” (Mt 7,12)

Imádság: Istenünk, segíts figyelni Lelked tanítására, mielőtt szólunk. Ámen.

Zarándokének. Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.
Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.
Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője!
Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől.
Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.
Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.
Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.
Zsolt 121.

Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja. (Zsolt 37,24)

Kilenc évvel ezelőtt, amikor még épp, hogy csak elkezdtem az Úrral járni, elmentem életem első hegymászó túrájára. Akik felfelé kapaszkodnak, életük védelmében köteleket és karabinereket használnak. A többiek pedig feszesen tartják a kötél végét, hogy a mászó le ne essen, ha esetleg elvétené a következő lépést, vagy kapaszkodót. Szaknyelven ezt úgy hívjuk, hogy „meg vagyunk kötve”. Franciául úgy mondják: „összeköttetésben” vagyunk. Néha a hegymászók útjuk során mindössze pár centis kiszögelléseket találnak lábaik vagy ujjaik számára. A legfőbb dolog bízni a kötéltartókban, miközben felfelé mászunk, elhinni azt, hogy biztonságban vagyunk.
Ezután a tapasztalat után rájöttem, hogy Istennel ilyenfajta összeköttetésben vagyunk, amikor életünk szikláin törünk felfelé. Lehet, hogy az ösvény vagy a kapaszkodók szinte nem is láthatók, de ott van az állandó összeköttetés Istennel. Még ha meg is csúszunk, higgyük el, hogy ott a kapocs. Isten kötele megfeszül, és nem fogunk lezuhanni; és lesz egy újabb kapaszkodó, aminek segítségével utunkat folytatni tudjuk felfelé.

Imádság: Drága Istenünk, tarts meg bennünket, ha mi nem is látjuk az ösvényt. Adj hitet, hogy az a lépés, amit megteszünk, hozzád visz közelebb. Ámen.

[Jézus mondja:] „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.”
„(Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.) Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet? Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.”
Mt 18,10-14.

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lk 19,10)

A zürichi pályaudvaron meglepetten vettünk észre egy fiatal osztrák nőt, aki fehér száriba burkolózott. Látván a mi hagyományos indiai öltözékünket, azt hitte, hogy hinduk vagyunk. Felénk tartott, és elkezdte taglalni, hogy ő a Ramakrishna Misszió munkatársa. Elmondta, hogy keresztyén családból származik, de ebben a vallásban sok kérdésére nem kapott választ. A fiatal nő a hinduizmusban talált megnyugvást.
Megpróbáltam megosztani vele a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. Bátorítottam, hogy olvassa a Bibliát, és az írásokból próbáljon kérdéseire választ kapni. Sajnos, nem volt hajlandó szavaimat elfogadni, elfordult és faképnél hagyott.
Szomorú lettem, hogy egy fiatal újra tévútra sodródott. Talán ha a körülötte élők a keresésére és kérdéseire másképp válaszoltak volna, akkor megismerhette volna Krisztust, és személyes hitre juthatott volna. Miénk, keresztyéneké az a felelősség, hogy másokat Krisztushoz vezessünk. Nem akarhatjuk, hogy akárcsak egy bárány is elvesszen, hiszen Isten szemében valamennyi értékes.

Imádság: Nemzedékek Ura, áraszd ki bölcsességedet azokra, akik fiatalokkal dolgoznak. Segíts szeretetben válaszolni a megnyugvást keresőknek. Ámen.

Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. Debóra pálmája alatt szokott tartózkodni Rámá és Bétel között, az Efraim-hegyvidéken, ide jártak fel hozzá Izráel fiai, hogy ítéletet hozzon. Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból. Azt mondta neki: Ezt parancsolja az ÚR, Izráel Istene: Menj, vonulj a Tábór hegyére, végy magad mellé tízezer embert Naftáli fiai és Zebulón fiai közül! Én pedig ellened vezetem a Kísón patakjához Siserát, Jábín hadseregparancsnokát, harci kocsijaival és hatalmas seregével, de a kezedbe adom őt!
Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én se megyek. Debóra azt felelte: Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen elindulsz, mert asszony kezére adja az ÚR Siserát. Azzal fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedes felé. Bárák pedig Kedesbe hívta Zebulónt és Naftálit, és tízezer ember vonult a nyomában; vele ment Debóra is. A kéni Heber különvált a kéniektől, Mózes sógorának, Hóbábnak a fiaitól, és Caanaim tölgyeséig sátorozott, amely Kedes mellett van.
Amikor jelentették Siserának, hogy Bárák, Abínóam fia felvonult a Tábór hegyére, Sisera a Kísón patakjához vezényelte összes harci kocsiját Haróset-Gójimból, a kilencszáz vas harci kocsit, és egész hadi népét. Akkor ezt mondta Debóra Báráknak: Támadj, mert ezen a napon kezedbe adja az ÚR Siserát! Az ÚR vonul előtted! Bárák lejött a Tábór hegyéről, és mögötte a tízezer ember.
Az ÚR pedig megzavarta Siserát összes harci kocsijával és egész táborával együtt Bárák fegyvere előtt annyira, hogy Sisera leugrott hadi szekeréről, és gyalog futott el. Bárák pedig üldözte a harci kocsikat és a tábort egészen Haróset-Gójimig. Sisera egész tábora elpusztult fegyver által, egyetlen ember sem maradt meg.
Bír 4,4-16.

Akkor ezt mondta Debóra Báráknak: Az ÚR vonul előtted. (Bír 4,14)

Bárák félt az előtte álló ütközettől, de Debóra emlékeztette, hogy az Úr vele vonul a harcba. Azon a napon a zsidók fényes győzelmet arattak.
Ez a történet arra hívja fel a figyelmemet, hogy velem is ott van Isten a hétköznapok csatáiban. Őt nem köti életünk múltja, jelene, és bármit is tartogat számunkra a jövőnk, Isten mindig velünk lesz, szeretni fog és biztonságot ad.
Féléve megtudtam, hogy néhány éves szünet után kiújult a rákos betegségem. Időnként szörnyen szenvedek a kezelések mellékhatásaitól; néha olyan dolgok után vágyakozom, amiket sosem fogok megtapasztalni; máskor félek a fájdalomtól és a haláltól. De Isten újra és újra megerősít szerető családom, nagyszerű barátaim és a Szentírás szavai által, mint amilyen például Debóra szava Bárákhoz. Nem tudom, mit hoz a jövő, de azt tudom, valóban tudom, hogy Isten előttem jár majd.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy a csatáinkat nem egyedül kell megharcolnunk. Járj előttünk ma is, az elkövetkezendő évben és életünk minden napján. Az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.
Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek. Legyenek ezek világító testek az égbolton, hogy világítsanak a földre. És úgy történt. Megalkotta Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka; meg a csillagokat. Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak nappal meg éjszaka, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap.
1Móz 1,1-5.14-19.

Figyelj csak ide Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit! (Jób 37,14)

Felnőtt életem során szinte mindig éjjel dolgoztam. Minden este néhány percig a nap eseményein tűnődöm. Kilépek a gyárból, és délkelet felé nézek. A vidéki, holdfény nélküli, fagyos, tiszta éjszakán úgy tűnik, szinte a végtelenbe látok. Körülnézek, remélve, hogy egy-egy csillagképet megpillantok. Kisfiú korom óta télen mindig figyelem az Oriont. A Göncölszekér és a Nagy Orion mindig megnyugtatóan hat rám.
Mivel már hajnalban fent vagyok, sokszor a napfelkeltét is megcsodálhatom. A téli reggelek lenyűgöző színekben ragyognak: vörös, narancs, rózsaszín tükröződik a felhők jeges kristályain.
Tudom, hogy a Nap, a Hold és a csillagok mi módon emelkednek és mozognak az égbolton, de nem tudom, miért. Számomra ésszel fel nem fogható, hogy Isten hogyan állította őket röppályájukra az idők kezdetén. Mindezek által Isten hatalma és dicsősége tükröződik a teremtett világban. Naponta testi és lelki felüdülést jelent, ha időt szakíthatok arra, hogy Isten teremtő munkájában gyönyörködjem.

Imádság: Mindenek Teremtője, adj nekünk bölcsességet és vágyat, hogy naponta szánjunk időt a veled való közösségre és gyönyörködjünk kezed alkotásaiban. Ámen.

Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az ÚR látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz!
Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az ÚR pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!
Mózes azt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent.
2Móz. 3,1-12.

Mózes azt felelte Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izrael fiait Egyiptomból? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. (2Móz 3,11-12)

Isten jelenlétében állva Mózes velejéig érezte, hogy tökéletesen képtelen arra a feladatra, amit Isten kér tőle. Nagy hatalom birtokosaként, egyiptomi főemberként hátat fordított a biztos sikernek, és saját népével, a rabszolgákkal akart közösséget vállalni, de elutasították. Aztán gyilkosságért száműzve, évtizedeket töltött a pusztában egy másik ember juhait őrizve. A ranglétra csúcsáról a legalsó lépcsőfokra került.
Mózes csak a hiányosságait látta. Amikor Isten kérését fontolgatta, saját lehetőségeit latolgatta, szemei előtt már szinte kirajzolódott az újabb bukás. Amit Isten kért tőle, az jócskán meghaladta erejét. Számára a feladat lehetetlen volt, de Istennek nem. Isten kipótolta Mózes tökéletlenségét, és amit Mózes egyedül sosem tudott volna elvégezni, az valósággá vált.
Amikor korlátainkra és erőtlenségünkre nézünk, gyakran elfog a kétség. De Isten azt mondja: „Én veled leszek.” Őbenne találjuk meg erőnket és tartalékainkat. Bármilyen feladatra hív el, soha nem képességeinkre tekint; sokkal inkább bizalmunkra és engedelmességünkre van szüksége.

Imádság: Urunk, hozzád tartozunk. Légy velünk és segíts bizalmunk jeleként engedelmeskedni neked. Ámen.

[Jézus mondja:] „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.”
Jn 15,1-8.

Jézus azt mondta: Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. (Jn 15,6)

A múlt héten szívszorító látványban volt részem: valaha gazdagon termő mangó fánk levágott ágait néztem. Sajnáltam a fát, hisz huszonnyolc évig része volt életünknek, de a fát élősködők lepték el, kiszívták életerejét, s így a végül a fa elpusztult.
Nem ugyanez történik-e velünk is, amikor hagyjuk, hogy különböző élősködők, mint irigység, gyűlölet, féltékenység, kétség, vagy türelmetlenség meggyökerezzen bennünk? Kiszipolyoznak bennünket, s így képtelenné válunk arra, hogy a szeretet, remény és hit gyümölcseit érleljük.
De ezekkel a veszélyekkel szemben nem vagyunk magunkra hagyatva. Ha engedjük, hogy az igazi Kertész metszegesse életünket, elkerülhetjük, hogy csak tűzrevaló gallyak legyünk. Hajlandók vagyunk Istent életünkbe hívni? Ő kész eltávolítani mindazt, ami akadályozza a gyümölcstermésünket. Az ő segítségével pedig megteremthetjük a szeretet, reménység és hit gyümölcseit.

Imádság: Szent Istenünk, ajándékozz meg bölcs belátással, hogy engedjünk metszegetésednek. Ámen.

Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak.
Fil 1,20-24.

Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? (1Kor 15,55)

Feleségemmel együtt nemrégiben költöztünk egy nagyobb nyugdíjas otthonba. Gyakran megesik, hogy az öregedéssel járó fájdalmak emlegetésénél valaki megjegyzi: „Ez még mindig jobb, mint a másik lehetőség.”
Ötvenkét éves orvosi praxisom alatt alig találkoztam néhány emberrel, aki valóban meg akart halni. A gyógyíthatatlan betegek inkább már a halált kívánják sokszor a fájdalom helyett, de ha tehetnék, ők is inkább meggyógyulnának.
Ahogy a munkámban a betegségmegelőzésre összpontosítottam, illetve a betegeknek próbáltam felépülésükben segítségükre lenni, úgy keresztyén életvitelemmel igyekeztem másokat a Jézus Krisztusban való hitre elvezetni. Az Istenbe vetett hit értelmet ad földi létünknek, és az istenfélő embereknek örök életre szóló „garanciajegyük” van.
Pál apostol a filippiekhez írt levelében azt írja, hogy számára jobb lenne meghalni, s Krisztussal lenni, de mégis folytatja a földi szolgálatát (Fil 1,21-24). Hiszem, hogy Isten velem lesz a fizikai halál pillanatában; ugyanakkor bízom benne, hogy amíg tart földi életem, erőt és elhivatottságot ad a szolgálatra.

Imádság: Ég és Föld Ura, segíts, hogy amíg a földön élünk, minden igyekezetünkkel téged szolgáljunk. Ámen.

Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.
Mt 18,1-5.

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. (Mt 18,3)

Az ötéves kislányok a legjobb barátnők voltak. Tameeka fekete bőrű, Megan pedig fehér bőrű amerikai. Isten fiatal teremtményeiként sok mindenben hasonlítottak, de jelentős kulturális különbségek is voltak közöttük. Más volt az anyagi, a lelki, az érzelmi és a neveltetési hátterük. Tanárukként megfigyeltem, hogy milyen jól játszanak és nevetgélnek együtt. Gyakran sétáltak végig az iskola folyosóján kéz a kézben.
Még évekkel később is sokszor eszembe jutnak. Kíváncsi vagyok, most is olyan jó barátnők-e, vagy már csak a különbségeket látják?
Arra emlékeztetnek, hogy a különbségek nemcsak akadályai lehetnek egy kapcsolatnak, hanem értékes áldások forrásai is. Azt biztosan tudom, hogy nekem sokat segített ez a két kislány világosabban látni, mit értett Jézus azalatt, hogy olyanok legyünk, mint a gyermekek. Segítettek megérteni, hogy a másfajta ember megismerése és megértése lelki gazdagodást jelent.

Imádság: Drága Istenünk, növeld gyermeki hitünket, és segíts, hogy embertársainkra úgy tekintsünk, ahogy te látod őket. Ámen.

Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!” Ő így válaszolt: „Íme, itt vagyok, Uram.” Az Úr pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.”
Anániás így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” Ezt mondta neki az Úr: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.”
Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.” És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal.
ApCsel 9,8-19.

Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. (Róm 12,15)

Ahogy bekanyarodtam az utcába, eszembe jutott, hogy Mary háza közelében vagyok. A nővére gyakran kérte, hogy látogassam meg, mivel Mary nem járt a gyülekezetbe, és nagyon kemény időket élt át.
Egy belső hang azt mondta: Állj meg! De aztán jött a következő gondolat: Túl sok a dolgom. Lassítottam, de továbbhajtottam. Kétszer mentem el így a ház előtt. De egyre inkább késztetést éreztem, hogy megálljak és bemenjek a házba. Harmadszor már megálltam a ház előtt.
Ahogy közeledtem, láttam Maryt a konyhaasztalra borulva. Zokogott. Bekopogtam, de nem reagált. Bementem és a vállára tettem a kezem. Felnézett, cseppet sem volt megijedve vagy meglepődve, és azt mondta: „Imádkoztam, hogy Isten küldjön valakit.” Mary megkönnyebbülve öntötte ki a szívét.
Isten ma is szól hozzánk. Rajtunk múlik, engedelmeskedünk-e a Szentlélek indításának. Ha őrá figyelünk, talán elküldhet minket valakihez, akinek segítségre van szüksége.

Imádság: Szerető Urunk, nyisd meg szívünket és gondolatainkat feléd és szomszédaink felé. Ne engedd, hogy elmulasszunk meglátogatni valakit, akinek segítségre van szüksége. Ámen.

A karmesternek: Dávid zsoltára.
Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.
Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.
Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne.
Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.
URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.
Véresáldozatban és ételáldozatban nem telik kedved: nyitott fület adtál nekem. Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz.
Akkor így szóltam: Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van rólam.
Zsolt 40,1-8.

Új éneket adott a számba (az Úr). (Zsolt 40,3)

Miután szembesültem az izületi gyulladás fenyegető veszélyével, elöntött az önsajnálat, a félelem és a düh. Aktív élet után sóvárogtam, ami ezek után – tudom – meghaladja energiámat. Napjaimat mindig percre pontosan kitöltöttem, másokat segítettem és aktív gyülekezeti életet éltem. Mostantól időm legnagyobb részét a gyulladt izületek pihentetésével kell töltenem.
Összezavarodottan és visszautasítóan viselkedtem hónapokig, majd felfedeztem azt az új lehetőséget, ami most nyílt meg számomra.
Évekig azon sopánkodtam, hogy nincs elég időm imádkozni. Az elfoglaltságom miatt a lelki élet legbensőbb magját és mozgatóját – az imaéletemet – sosem volt időm fejleszteni. Most megkaptam ezt az ajándékot, hogy igét olvashattam, imádkozhattam a családomért, a barátaimért és az ismerőseimért, és figyelhettem arra, hogy szívem csendességében mit akar nekem Isten üzenni.
Most már hálás vagyok Istennek, hogy egy fegyelmezettebb lelki életre vezetett. Lehet, hogy testem fizikailag a gyengeség periódusait éli át, de szellemem és lelkem erős és élettel teli maradt. Isten minden nap gondoskodik imatémáról.

Imádság: Köszönjük, Urunk, hogy te adod az imádság és a veled való szeretetkapcsolat ajándékát. Ámen.

Jézus ezt is mondta: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”
Mk 4,26-29.

Az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. (1Kor 3,7)

Egyszer avokádót akartam csíráztatni. A hatalmas magot óvatosan leválasztottam a termésről, és gondjaimba vettem. Naponta figyeltem, mikor hajt ki végre. A példázatbeli földműveshez hasonlóan pár nap után csalódottan felhagytam az örökös nézegetéssel. Egyszer csak minden segítség nélkül kihajtott a növényke.
Márk evangéliumában Jézus hasonlóan mutatja be Isten országát. Ha megtettük a magunk részét, további közreműködésünk nélkül is elérkezik az Isten országa. Isten segedelmével elvethetjük a magokat, de utána semmit sem tehetünk a növekedésükért.
Hogyan érvényesül ez az alapelv a mindennapi életünkben? Az Isten országának jeleit fedezhetjük fel egy-egy váratlan lelki megújulásban. Sokszor kudarcot vallunk, amikor igyekszünk megsokszorozni az eredményeket. De ha a nagy aktivitás által felkavart por végre elül, új hajtások után kutatunk.
Mint a kicsirázott mag, Isten országa növekedése is titokzatos, felfoghatatlan és kiszámíthatatlan. Jézus arra bátorít bennünket, hogy vessük el a magot, és várakozással figyeljük az Isten országának biztos jeleit.

Imádság: Drága Uram, segíts, hogy megtehessem mindazt, ami országod eljövetelét elősegíti. Ámen.

Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.
Lk 6,38.

Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem – mondja a Seregek Ura. (Mal 3,10)

A Szentírás nemcsak az adakozásra biztat bennünket, hanem arra is, hogy tegyük próbára Istent, vajon betartja-e ígéreteit. Hiszünk-e annyira Isten szavában, hogy próbára tegyük azt?
1935 októberében kezdtük el feleségemmel önkéntesen fizetni a tizedet egyházi közösségünknek. A havi jövedelmünk csak 105 dollár volt. A költségvetésünk első tétele,mint „első gyümölcsünk” a tized volt. A tized után következett a lakásbérlet, az élelmiszer, a ruházkodás, a biztosítás, az autórészlet, a tandíj és a nyugdíjjárulék. Az összes számla kifizetése után alig maradt valami.
Az évek során Isten minden várakozásunkon felül elhalmozott áldásaival. Értek minket betegségek, és bőven voltak váratlan kiadásaink is, de Isten szerető gondoskodása mindenen átsegített.
Bizton állíthatom, hogy Isten igéje igaz. Próbára tettem őt, és ő mindig hű maradt. Arra biztatok mindenkit, hogy higgyen, és kezdjen adakozni.

Imádság: Drága Urunk, mindenünk a tiéd, mi pedig kincseid gondnokai vagyunk. Adj elkötelezettséget, hogy munkánk első gyümölcsét mindig neked szánjuk. Ámen.

Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?
Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek? Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” - helyesen cselekesztek.
Jak 2,1-8.

Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. (Ézs 53,2)

Egyszer találkoztam a kórházban egy lánnyal, akit lelkileg nagyon megviselt a vele történt baleset. Felrobbant mellette egy tűzhely, és a fél arca égési sérüléseket szenvedett. Minél inkább megismertem, annál kevésbé vettem rajta észre a csúnya hegeket. Egy csodálatos személyiség volt – mondhatni, számomra egy angyal.
Sokszor nehéz egy-egy ember fizikai valója mögé tekinteni. Valamikor azért mellőzzük a másikat, mert nem tudjuk, hogyan közeledjünk felé. A visszautasítás oka sok esetben az, hogy az illető túlsúlyos, kevésbé vonzó külsejű, vagy rosszul öltözött. Túlságosan sokat adunk a külső megjelenésre.
Egyszer megkérdezték Michelangelot, hogyan látott hozzá a vésőjével a kőnek, azt felelte: „Egy angyalt láttam a márványtömbben, és addig faragtam, amíg ki nem szabadítottam.” Ha az emberekben az angyalt keressük, felfedezhetjük bennük a belső szépséget.

Imádság: Urunk, add, hogy a külső megjelenés mögé lássunk, és felfedezhessük minden emberben a szeretetedet. Engedd, hogy a te szereteted ragyogja be minden tettünket. Ámen.

A karmesternek: „A szőlőtaposók” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.
Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet!
Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.
Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél,
micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?
Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.
Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:
a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is,
az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.
Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!
Zsolt 8.

Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid. (Zsolt 139,13-14)

Egy csípős hideg szeptemberi éjszaka közepén halásztársaim horkolása ébresztett fel álmomból. Nem tudtam visszaaludni, így inkább kimentem friss levegőt szívni. A tiszta égboltot figyelve abban gyönyörködtem, hogyan tükröződik vissza a hegy mögül világító hold a tó vizében. A látvány lebilincselt. A csillagok olyan tisztán és fényesen ragyogtak, hogy megéreztem a világmindenség hatalmasságát és tökéletességét.
Az ehhez hasonló élmények hatására bennünk is megfogalmazódik a kérdés Isten felé: „Micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsolt 8,5) Ez a kérdés még nagyobb jelentőséget nyer akkor, amikor a bennünket ért fájdalmak, magány és kudarc közepette tesszük fel. Fel nem foghatjuk, hogy a hatalmas Úristen, menny és föld ura hogyan is tarthatja számon a látszólag jelentéktelen problémáinkat. De Isten válaszol, még mielőtt mi kérdeznénk. A zsoltáros azt mondja: „Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.” (Zsolt 139,2) Bármilyen felfoghatatlannak is tűnik, a hatalmas Úristen mindannyiunkkal egyenként törődik.

Imádság. Istenem, köszönöm igédet és naponkénti gondos-kodásodat. Ámen.

Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva: hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.
Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben.
Lk 1,67-80.

És megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. (Lk 1,72-75)

Harmincegy dolgos év után 1984-ben úgy döntöttem, hogy nyugdíjba megyek. A ház körül akartam tevékenykedni, és együtt lenni a gyerekeimmel, akik akkor még velünk éltek. Több időt akartam szánni az Úr naponkénti szolgálatára és az imádságra.
A gyülekezetben szolgálatot vállaltam. A szolgálat öröme és a szeretet irányt és értelmet adott életemnek. Ha Isten segít, egész életemben folytatni fogom a gyülekezeti munkát.
Zakariás mondta, hogy Istent minden „félelem nélkül” szolgálhatjuk. A nyugdíjba menetel új lehetőséget adhat arra, hogy időnket és erőnket az Isten szolgálatába állítsuk. Isten szeretetének hathatós közvetítői lehetünk, amikor embertársainkat szeretjük.

Imádság: Urunk, használj fel mindket, hogy életünk minden napján segíthessünk másokon. Adj erőt, hogy bárhol vagyunk, jó keresztyének legyünk. Ámen.

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.
Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.”
Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.
Ef 5,8-20.

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. (2Kor 3,18)

Nemrég vesztettem el barátomat, Stant, aki egy súlyos betegségben halt meg. Olyan ember volt, aki akkor is megtalálta mindenkiben a jót, ha nem volt könnyű. A szeméből látszott, mit gondol másokról. Sok egyéb dolog között nagyon hiányzik az a tükörkép, amit az ő szeméből olvastam ki magamról. Az a kép hasonlított a vidámpark görbe tükréhez, amely magasabbnak és karcsúbbnak mutatja az embert a valóságos alakjánál. Tudom, hogy nem vagyok olyan jó, mint amilyennek ő látott, de jobbá váltam azáltal, hogy felfedeztem magamban a fejlődés lehetőségét.
Senki sem ismer minket jobban Istennél, hibáinkkal és minden más tulajdonságunkkal együtt. De senki nem ismeri jobban a bennünk rejlő lehetőségeket sem. Ő tudja, hogy többre vagyunk képesek, mint hinnénk.
Stantől megtanultam, hogy sokat számít, milyen szemmel nézek a másikra. Ha Isten gyermekeit látom bennük, segíthetek, hogy felfedezzék magukban a lelki növekedés lehetőségét.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy mi is úgy nézzünk másokat, ahogy te látod őket. Segíts, hogy a te szereteted fényében lássuk magunkat. Ámen.

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba [Jézus], ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!”
Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”
Lk 10,38-42.

Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lk 10,42)

Nem sokkal azután, hogy felébredtem, megcsörrent a telefon. Az egyik gyülekezeti tag hívott fel egy rendezvény szervezése kapcsán. Egész délelőttöm megbeszéléssel telt. Délután szükségem volt arra, hogy időt szánjak a Biblia tanulmányozására, imádságra és elmélyülésre.
Bármilyen aktívan veszek részt a gyülekezeti programokban, az elvégzett munka hiábavalóvá válik, ha nem töltök elég időt Istennel. Valami fontos dolog hiányzik, ha a lelki feltöltekezést figyelmen kívül hagyom.
Mária és Márta különbözőképpen mutatták ki Jézus iránti odaadásukat. Márta főzött neki. Mária inkább elidőzött Jézus lábánál és hallgatta szavait. Jézus nagyra értékelte nyitottságát.
Ki fogadta illőbben Jézus látogatását? Talán mindannyian Máriára gondolunk. De Jézus nem feddte meg Mártát sem szolgálataiért. Sőt, inkább igyekezett felhívni a figyelmét arra, hogy a másoknak való szolgálat akkor teljes, ha személyes közösségünk van Jézussal.

Imádság: Drága Urunk, segíts nekünk, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt az érted való munkálkodás, az imádság és a rád figyelés között. Jézus nevében. Ámen.

Amikor Izráel kivonult Egyiptomból, Jákób háza népe az idegen nyelvű nép közül,
Júda lett az ÚR szent népe, Izráel a birodalma.
Látta a tenger, és elfutott, a Jordán pedig meghátrált.
A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok.
Mi lelt téged, tenger, hogy elfutottál, és téged, Jordán, hogy meghátráltál?
Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?
Reszkess, te föld, az Úrtól, Jákób Istenétől,
aki a sziklát bővízű tóvá változtatta, a kovakövet forrássá!
Zsolt 114.

„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)

Néhány évvel ezelőtt megmásztam a Humphers-csúcsot, Arizona legmagasabb hegyét. A csúcs felé közeledve erős szél támadt, és arra kényszerített, hogy kúszva tegyem meg az utolsó kétszáz métert. A hegy a mexikói, kaliforniai és arizónai sivatagok felől fújó szelek találkozási pontja. A széllel való örökös harc ellenére a hatalmas hegy rendíthetetlenül és mozdulatlanul áll. Látszólag semmi sem tudja megingatni.
A 114. zsoltár elolvasása után gondolkoztam el azon, hogy talán nem volt ez mindig így. Van, amikor megmozdulnak a hegyek is, sőt báránykák módjára ugrándoznak. A zsoltár szerint, amikor Júda népe megérkezett Kánaánba (az ígéret földjére), olyan volt, mintha minden és mindenki a Földön az Isten népét üdvözölte volna egy nagy ünnepség keretében.
A zsoltáríró üzenete több egy ünnepség leírásánál; Isten hatalmának kijelentése. De a reménység üzenete lehet azok számára, akik betegek, munka nélkül vannak, sok fájdalommal járó kapcsolatban élnek, vagy egy súlyos problémára keresnek megoldást. Ha Isten beavatkozik, a körülményektől függetlenül váratlan dolgok történhetnek.

Imádság: Drága Istenünk, segíts, hogy minden körülmények között megérezzük jelenlétedet. Ámen.

Amikor meglátta a sokaságot [Jézus], felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.
Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
Mt 5,1-9.

És letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel 21,4)

Amikor áthelyezték a férjemet, felkértek, hogy Észak-Karnatakában egy kisváros kórházában dolgozzak. Az ott élők többnyire szegény, képzetlen, kizsákmányolt emberek voltak, akik az egészséges élethez szükséges legalapvetőbb feltételekkel sem rendelkeztek. Szívszorító érzés volt tudni, milyen sanyarú körülmények között élnek. Aggódtam, hogy bármit is teszek, csak ideiglenesen tudok valamit is javítani az életkörülményeiken. Csak Isten Fiától, Jézus Krisztustól várhatunk segítséget minden szenvedésünk enyhítésére, a Biblia által ígért teljesség elérésére.
Akkor hát mi a kötelességünk mások felé? Krisztus arra buzdít minket, hogy odaadó gondoskodással viseltessünk a szűkölködők iránt. Minden apró jótétemény változást tud hozni a rászorulók életében, és közelebb viszi őket Istenhez. Valójában ezekben a tettekben a Szentlélek munkálkodik rajtunk keresztül, s Isten országának ígérete láthatóvá válik. Isten királyságának jeleivé válhatunk, ami majd eljön, és akkor ő azt mondja: „Íme, újjáteremtek mindent.” (Jel 21,5)

Imádság: Urunk, add, hogy érzékenyebbek legyünk mások problémái iránt, és segítsünk, akiknek csak tudunk. Ámen.

De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az ÚR szabadítására.
JSir 3,21-26.

Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. (Zsolt 19,2)

Reggelente öt óra körül sétálni szoktam. Sokszor ez napom legszebb élménye. A levegő friss és kellemes illatú. Minden csendes és nyugodt, a madarak csiripelnek. Legtöbbször kedvenc helyemre, Sandy Beach-re megyek le, ami az alaszkai Douglas-szigeten található.
Az egyik augusztusi reggel bámulatba ejtően szép volt. Az ég kékes-rózsaszínes színekben játszott, és teljesen tiszta volt, kivéve egy kis sávot az átellenben lévő Gastineau-csatorna felett, amit sűrű köd borított. Tisztán kihallatszott egy közeledő turistahajó kürtje. Bár nem láttam semmit a sűrű köd miatt, biztosan tudtam, hogy a hajó ott van előttem. Majd kisvártatva, a filmekre emlékeztető módon lassanként előbukkant a köd sűrűjéből, majd újra el tűnt.
Ez a szívet gyönyörködtető látvány Istennek életemben való jelentétére emlékeztetett. Bár tudom, hogy jelen van, időnként szükségem van tőle egy kézzel fogható jelre. Akkor ő betekintést enged hatalmába, s ezáltal megerősíti hitemet. Ezen az augusztusi reggelen megértettem, hogy Isten akkor is munkálkodik a világban és életemben, amikor nem látom.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy jelen vagy a szívünkben a Szentlélek által. Örökké hálásak vagyunk bennünk végzett munkádért. Jézus nevében. Ámen.

[Jézus mondja:] „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Mt 5,13-16.

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Egyik énekünkben ez áll: „Ó, ne hagyd fényed kihunyni…” Ha minden napon Istennel járunk és ő az életünk középpontja, tekintetünk és cselekedeteink is a szeretet lámpásai lesznek.
Nagyon könnyű az ismerősökre mosolyogni, de ha tőlem különböző embert kell üdvözölnöm, elbizonytalanodom. Nem tűnik-e leereszkedésnek, ha más bőrszínű emberre mosolygok? Időnként erőt kell vennem magamon, hogy a zöldhajú, orr- és fülkarikákkal feldíszített fiatalokkal barátságos legyek. Nem is beszélve a szegényesen öltözött vagy kellemetlen szagú emberekről. Vajon tudok-e feléjük is világítani, és közelebb vezetni őket Istenhez?
Imádság közben elém jött ez a kérdés: „Mit tenne Jézus?” És azután rájöttem, hogy egy mosoly nem elég. Jézus megvédte a prostituáltat. Egy asztalnál evett az adószedőkkel. Meggyógyította a leprásokat és egy gazdag ember lányát. A példázatban a király így szól: „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40)

Imádság: Kegyelmes Istenünk, taníts, hogy Jézushoz hasonlóan örömmel tudjunk másokon segíteni. Ámen.