... boldog vagy, és jól megy sorod. (Zsolt 128,2)

Kisgyermekemet ringatom ezen a szokatlanul feszült délutánon, elszántan próbálom elaltatni. Rengeteg dolgon töröm a fejem, amiket meg tudnék, vagy meg kellene csinálnom. „Aludj, kicsim, aludj.” Igyekszem türelmesen és megnyugtatóan beszélni inkább, mint követelõzõen, vagy könyörgõn.
Emlékszem, hány álmatlan órát töltöttem ugyanezen a helyen a múltban is. Az állam alá tettem a kicsi fejét, átöleltem hosszú karja-immal, és egy röpke pillanatig éreztem Isten ölelõ karját. A gyermek melegségét érezve mintha Isten szorított volna magához. Most már több türelemmel ringatom kislányomat. Hálás vagyok ezért a kis emberért, aki az én gondviselésemre van bízva.
Végül hosszú szempillái elnehezülnek kerek kis arcán. Fellé-legzem, amikor nyugodt alvásba merül. A többi dolog már nem is tõnik fontosnak. Tudom, hogy minden rendben van. Az, hogy „min-den rendben van”, nem jelenti azt, hogy az élet tökéletes vagy könnyû lenne. A „minden rendben” egyszerûen csak annyit jelent, hogy az Úr szeretetét és kegyelmét érezhetjük reménytelen délutánokon és ál-matlan éjszakákon is.
Imádság: Köszönjük, Istenünk, azokat, akiket gondunkra bíztál. Segíts türelmesen és jól szeretni õket, emlékezve, hogy mindaz a sze-retet, amit adunk és kapunk, az irántunk való szeretetednek a tükrözõdése. Ámen.