2001. május 31. csütörtök
Lk 15,11-24.

ISTEN MEGMENT BENNÜNKET

Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. (Zsolt 40,3)

Gyerekkoromban gyakran futballoztunk barátaimmal. Egyszer, valamelyikük akkorát rúgott a labdába, hogy a pálya melletti sárban landolt. Amikor kiszaladtam, hogy visszahozzam, a lábam alatt süllyedni kezdett a talaj, majd ellepte a cipőmet is. Megpróbáltam lépni egyet, de nem tudtam mozdulni anélkül, hogy az egyensúlyomat el ne veszítettem volna. Szörnyű volt! A barátom segítségemre sietett, de ő is teljesen beragadt. Kétségbeesett segélykiáltásunkra végül apám jött megmenteni. Széles deszkákat fektetett az ingoványos talajra, besétált rajtuk, és ki tudott húzni minket. Milyen csodálatos volt végre megint szilárd talajt érezni a lábam alatt!
A bűn hasonló ahhoz a sárhoz. Gyakran előfordul, ha kísértéssel állunk szemben, mentegetni kezdjük magunkat mondván „senki sem tökéletes”. Aztán valami olyat teszünk, ami nem kedves Isten előtt. Végül döntéseink egyre mélyebbre vezethetnek a bűn útján. De van egy jó hír számunkra! Atyánk meghallja segélykiáltásunkat, és bármilyen mélyre süllyedtünk is a bűnben, ő mindig készségesen siet megmentésünkre

Imádság: Szerető Atyánk, köszönjük, hogy kiemelsz a bűn fogságából. Erősítsd hitünket és szeretetünket, hogy következetesebben engedelmeskedjünk neked abban, amit kérsz tőlünk. Ámen.

Bármilyen mélyre süllyedtünk, Istennek van hatalma megmenteni.

Sherrilyn Johnson (Kalifornia, USA)
IMÁDKOZZUNK A BŰN ELLEN KÜZDŐKÉRT!


<<-- Előző nap Következő nap -->>


Lk. 15,11-24
Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.”
„Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához.
Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”