2002. február 1.
2002. február 2.
2002. február 3.
2002. február 4.
2002. február 5.
2002. február 6.
2002. február 7.
2002. február 8.
2002. február 9.
2002. február 10.
2002. február 11.
2002. február 12.
2002. február 13.
2002. február 14.
2002. február 15.
2002. február 16.
2002. február 17.
2002. február 18.
2002. február 19.
2002. február 20.
2002. február 21.
2002. február 22.
2002. február 23.
2002. február 24.
2002. február 25.
2002. február 26.
2002. február 27.
2002. február 28.

2002. március

Tanítványaihoz pedig így szólt [Jézus]: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!
De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!
Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek. Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!"
Lk 12,22-32.

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Pt 5,7)

Tizenegy éves koromban vettem részt életem első temetésén. Amint néztem a bronzszínű koporsót, azon tűnődtem, vajon hová mehet most nagyapa, és viszontlátom-e őt valaha. Azt gondoltam, nagymamának meg fog szakadni a szíve, hogy ötven év után elveszítette társát, de meglepődve tapasztaltam, milyen békesség sugárzott az arcán, amikor a temetés elkezdődött.
A lelkész Jézus szavait idézte: "... aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16) "Öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,6-7) Hirtelen eszembe jutott egy vörösbegy, amit azelőtt láttam a földön feküdni. Rájöttem, hogy Isten törődött a haldokló kismadárral és rám is gondja van. Aznap egy mag lett elvetve a szívembe. Isten szeret engem, és békességet kínál szörnyű veszteségeim idején.
Olyan időszakokban, amikor békességre van szükségem, az Úr gyakran eszembe juttatja annak a kismadárnak a képét és nagymama nyugodtságát.

Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy törődsz velünk és valamennyi teremtményeddel. Segíts, hogy megmutathassuk szeretetedet másoknak. Ámen.

Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."
Mt 4,1-4.

Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! (Mt 4,3)

Egy reggel gázolajat tankoltam az autóba, fizettem és távoztam. Később észrevettem, hogy a pénztáros egy helyett két ajándékutalványt adott. Jött a kísértő gondolat: "Mindkét szelvényt felhasználjam?" De utána azt gondoltam: "Nem lenne helyes. Egyet visszaviszek." Vissza is vittem, és elmagyaráztam mi történt. A pénztáros mosolyogva megköszönte. Jó érzés töltött el, hogy győzelmet arattam a kísértés felett.
Jézusnak sokkal komolyabb kísértéssel kellett szembenéznie. Éppen befejezte a negyven napos böjtöt a pusztában. A Sátán gyenge pillanatában kísértette meg Jézust, arra ösztönözve, hogy Istentől kapott hatalmát fizikai szükségletei kielégítésére használja. "Készíts magadnak egy kis ebédet, változtasd ezeket a köveket kenyérré!" Jézus válaszként a Bibliából idézett: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4)
Az élet tele van kísértésekkel. De Jézus Krisztus a mi barátunk és erőnk. Ő jól tudja, mit érzünk. Amikor jön a kísértés, Krisztushoz fordulhatunk, aki minden egyes kísértést legyőzött Isten igéje által.

Imádság: Drága Jézusunk, adj erőt gyenge pillanatainkban. Segíts, hogy örökre szívünkbe rejtsük igédet. Ámen.

Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, akkor megérted, mi az ÚR félelme, és rájössz, mi az istenismeret.
Csak az ÚR ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek. Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi.
Péld 2,1-8.

Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott. (Zsolt 34,5)

A toronymagasságú tölgyfák alatt állva magamba szívtam az egyetem atmoszféráját. "Nem tudom, hogyan - elmélkedtem -, de elvégzem tanulmányaimat, és tanár leszek." Tizenöt év telt el, amióta megszereztem a diplomámat, de a tanításhoz való kedvem nem csökkent. Vágyam megvalósításának legnehezebb része az első lépés volt. Istenre bíztam a vezetést. Most, évekkel később, minden napot kincsnek tartok, amit a diákjaimmal tölthetek.
Évek alatt Isten óriási változásokon vezetett keresztül, és láttam, hogy a hitben való járás kockázatos is lehet. Amikor valamilyen változás következik be életünkben, általában nem látjuk tisztán a végkifejletet. Terveket szövünk, de egy belső hang mindig azt suttogja: "Lehet, hogy, a régi út nem jó, de legalább ismerős. Mi lesz, ha elbuksz?"
A hit útján való járás mély, Istenbe vetett bizalmat kíván. Csak úgy juthatunk előre, ha lépéseinket hitből tesszük meg.

Imádság: Ó, Urunk, adj hitet, hogy meg tudjuk tenni az álmainkhoz vezető első lépést, és bízzunk benned, hogy mutatod nekünk az utat. Jézus nevében kérünk. Ámen.

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?
Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat." De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Róm 8,28-39.

Ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14)

"Anya, mi lenne, ha ez velem történne meg?" - kérdezte a fiam az esti ima után. Egy helybéli kisgyerek váratlan halála volt a fő témája a vacsora alatti beszélgetésünknek.
"Nem tudom," - válaszoltam. "Nem hiszem, hogy kellene emiatt aggódnod."
"De hiszen nem lenne semmi baj, ha valami történne velem, például ha meghalnék, mert egyenesen Istenhez mennék a mennybe."
"Igazad van, de Istennek terve van az életeddel itt a földön."
"Tudom." - mosolygott. "Én arra gondolok, hogy Istennél nem számít, milyen rosszul mennek a dolgok. Végül úgyis minden jól végződik." És bebújt a takaró alá.
"Igen" - suttogtam.
Miközben néztem, ahogy elalszik, az aznapi aggasztó dolgokra gondoltam: a kétes eredményű orvosi leletre, a családi költségvetésünkre, és a határidős munkámra. Ez a harmadikos, eleven gyerkőc visszairányította figyelmemet Istenhez, aki biztosít bennünket, hogy minden jól fog végződni.

Imádság: Drága Urunk, segíts, hogy egyszerű, képmutatás nélküli hittel forduljunk feléd. Ámen.

Két gonosztevőt is vittek, hogy vele [Jézussal] együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.
A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!" Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!" Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.
A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."
Lk 23,32-43.

Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." (Lk 23,43)

"Ha ma este meghalnál, hol töltenéd az örökkévalóságot?" Mindig zavarba hozott ez a kérdés, amikor gyerekkoromban a szószékről hallottam. Annyira távol éreztem magam Istentől, hogy nem is tudtam, hogyan közeledjek hozzá. Sokszor hetekig nem olvastam a Bibliát. Hogyan tölthetné valaki Istennel az örökkévalóságot, ha annyira bűnös, mint én? Vívódásom közben felfedeztem valakit a Bibliában, aki hozzám hasonlóan érezhette magát - a gonosztevőt a kereszten.
A gonosztevő társával és Jézussal felvánszorog a dombra, ahol keresztfához szegezik őket. Egyetlen reménye a gyors halál. Amikor a másik gonosztevő elkezdi gúnyolni Jézust, ez gyorsan megfeddi, és egy utolsó könyörgésben azt mondja: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba."
Nincs ideje hosszú imádságra, nem fontolgathatja sokáig a szavakat. Hol fogja tölteni az örökkévalóságot? Jézus így válaszol erre a kérdésre: "Ma velem leszel a paradicsomban." Jézus új életet ad a gonosztevőnek, már a kereszten. Megérdemelte? Nem. Megkapta? Igen. Ez a kegyelem. Az üdvösség egyedül Istentől függ.

Imádság: Köszönöm, Atyám, hogy Fiad kiontott vére által még én is veled tölthetem az örökkévalóságot. Ámen.

Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék?
Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.
Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom.
Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.
Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.
Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak.
Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!
Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed elé járulok, URam!
Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!
Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak!
Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek.
De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén.
Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!
Zsolt 27.

Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában. (Zsolt 27,4)

Fogtam a kezét és figyeltem, ahogy lassan, nagy erőfeszítéssel lélegzik. Ez a törékeny asszony, aki egykor aktív és erős volt, vitt el gyerekkoromban először a templomba. Megtanított Istent dicsőíteni és a gyülekezethez ragaszkodni. Megtanított Istent és az ő munkáját teljes szívből szeretni.
A nagymamám teste összeomlott, lassacskán elvesztette a rákkal vívott harcot. Rám nézett: "Hozd a cipőm és ruhám, nem akarok elkésni az istentiszteletről." Nyilvánvalóan nem tudta már érzékelni a valóságot, mivel már napok óta kórházban volt. De még ezekben az órákban is az volt a vágya, hogy Isten házában lehessen.
Most már Istennél van, munkája és szenvedése véget ért. Bár földi utazása befejeződött, semmi - sem halál, rák vagy az idő - sem tudja kitörölni emlékezetemből tanításait és az Isten iránti mély szeretetét. Ma, lelkipásztorként látom, hogyan hívott el Isten nagymamámon keresztül az ő követésére és szolgálatára.

Imádság: Urunk, engedd, hogy másokban elvethessük a szeretet és elkötelezettség magját. Ámen.

Fenyegető jövendölés. Habakuk próféta látomása.
Meddig kell még kiáltanom, URam, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot? Erőszak és önkény van szemem előtt. Folyik a per, és viszály támad. Azért nem érvényesül a törvény, nem hoznak soha igaz ítéletet, mert a bűnös kijátssza az igazat: ezért hoznak igazságtalan ítéletet.
Nézzétek a népeket és lássátok, ámulva csodálkozzatok, mert olyan dolgot viszek véghez napjaitokban, amit nem is hinnétek, ha elbeszélnék! Mert most útnak indítom a káldeusokat, ezt a kegyetlen és szilaj népet. Bejárja ez a széles földet, birtokába vesz hajlékokat, amelyek nem az övéi. Rettenetes, félelmetes ez a nép, önmaga szabja meg törvényét és méltóságát. Lovai gyorsabbak a párducoknál, és vadabbak a pusztai farkasoknál, vágtatnak lovasai. Noha messziről jönnek lovasai, repülnek, mint a zsákmányra lecsapó sasok.
Mind erőszakos szándékkal jön, arcuk csak előre néz, annyi foglyot ejtenek, mint a föveny. Csúfot űz a királyokból, kineveti a hatalmasokat. Nevet az erődítményeken, sáncot emel a földből, és elfoglalja őket. Azután mást gondol, és tovább megy. Vétkes ő, mert a saját erejét isteníti.

Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. Az ÚR szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.
Hab 1,1-11. 2,1-4.

Olyan dolgot viszek véghez napjaitokban, amit nem is hinnétek, ha elbeszélnék. (Hab 1,5)

Egy középiskola megbízta egy művész barátomat, George-ot, hogy fesse újra a stadion falán lévő rajzot. Ez nehéz feladatnak tűnt, mivel a rajz olyan nagy volt, hogy a festő egyszerre csak kis darabját tudta átlátni. George-nak messziről kellett néznie a képet, és utasításokat adni egy másik festőnek. Ha az asszisztens megpróbált volna a saját látószögéből festeni, hibát követhetett volna el. De George utasításait követve olyan festményt hozott létre, amiben gyönyörködhettek a focirajongók.
Istennel való életünk hasonló ahhoz, ahogy George látta a falat. Amint szembenézünk az élet kihívásaival, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az egész képet lássuk, sem a világét, sem a saját életünkét. Csak egy kis részt látunk. Ha a korlátozott látószögünkre bízzuk magunkat, lehet, hogy csapások érnek bennünket. E helyett bízhatunk Istenben - aki az egész képet látja -, és így irányítja erőfeszítéseinket. Ha ezt tesszük, Isten csodálatos dolgokat vihet véghez életünkben.

Imádság: Urunk, vezess bennünket, hogy inkább a te elképzeléseid szerint éljünk, mint saját korlátozott látásunkat kövessük. Ámen.

Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok! Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét. Bizony, ezt mondja az ÚR: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket. Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!
Ézs 66,10-13.

Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket. (Ézs 66,13)

Hatéves voltam, amikor anyám életem legcsodálatosabb csokoládétortáját készítette el. Minden morzsáját szerettem volna megenni, de ő elővigyázatosan a szekrény tetejére helyezte a maradékot, hogy a kiskezek nehogy elérhessék. Másnap viszont épp elég ideig voltam a konyhában egyedül ahhoz, hogy felmásszak a tiltott sütihez. Körülbelül félúton jártam, amikor a szekrény felborult, és a földön mindenhol szétszóródott edények és tortadarabok voltak. Hisztérikus üvöltés közepette egyetlen valakihez futhattam segítségért - anyámhoz. Hihetetlen gyengédséggel karjaiba vett és letörölte könnyeimet. Azután együtt feltakarítottuk a konyhát és összeszedtük a törött darabokat.
Isten újra és újra megmutatja nekem ugyanezt a szeretetet. Amikor kísértésbe esem, és mindent összekavarok az életemben, csak egy valakihez fordulhatok segítségért. Ha Istenhez futok és kiöntöm előtte a szívem, mint egy szerető anya, letörli könnyeimet és segít összeszedni életem törött darabjait.

Imádság: Hálát adok, Uram, a te óriási, feltétel nélküli, örök szeretetedért. Ámen.

[Jézus] tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.
Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták."
Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.
De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Lk 24,13-35.

Erre megnyílt a szemük, és felismerték. (Lk 24,31)

Amikor tavaly Londonban voltam, Ceresnek, a menyemnek segítettem a munkájában. Mivel nem beszélek angolul, leírta nekem portugálul, mit kell tennem.
Egyik napon vonatjegyeket kellett vennem. Az iroda, ahová mentem, nem foglalkozott ilyesmivel. Legalábbis én ezt értettem, mivel egyik alkalmazottjuk egy másik irodát ajánlott. Amikor odaértem, ott is azt mondták, hogy nem tudnak segíteni.
Teljesen össze voltam zavarodva. Nem tudtam, hová menjek, és hogy mondjam angolul, hogy szükségem van azokra a jegyekre. Aztán hirtelen meghallottam, hogy valaki kérdezett valamit, de annyira zavarban voltam, hogy még a kérdést sem értettem. Pedig az illető portugálul kérdezte: "Mire van szüksége, asszonyom?" Összekuszáltságomban még a saját anyanyelvem sem ismertem fel!
Ez az élmény a tanítványok és Krisztus emmausi találkozására emlékeztetett. Bár látták Jézust, nem ismerték fel. De ha elcsendesedünk és figyelünk Isten hangjára, ő segíteni fog, hogy eltávolítsuk az akadályokat, amelyek miatt nem látjuk a feltámadott Krisztust, aki közel van és kész segíteni.

Imádság: Drága Urunk, amikor problémáink, nehézségeink és szomorúságaink vannak, segíts felismerni, hogy te a közelünkben vagy. Ámen.

Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?" Jézus így válaszolt: "Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk - amíg nappal van - annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok."
Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: "Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában" - ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: "Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?"
Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: "Én vagyok az." Erre ezt kérdezték tőle: "Akkor hogyan nyílt meg a szemed?" Ő így válaszolt: "Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg. Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok."
Jn 9,1-11.

Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed! (Zsolt 119,18)

"Apa, csukd be a szemed és kövess!" - mondta hétéves lányom Jennifer, amint egyik kedvenc helyére vezetett kertünk fái között. Miközben a leveleket gereblyéztem, a lányom szendvicseket készített és tejet hozott. "Ez a hely egy Paradicsom" - mondta, ahogyan a földön ülve ettük az ebédünket. "Amikor a nap átsüt a fákon, az olyan trópusinak néz ki." Az aznapi időt mindennek lehetett nevezni, csak trópusinak nem; a hűvös novemberi szél éppen az utolsó száraz leveleket fújta a földre. Amikor körülnéztem, csak többórás levélgereblyézést láttam és a közelgő tél jeleit. De a lányom a Paradicsomot látta.
Néha egy helyzetet elkeserítőnek és nehéznek ítélünk, és azon tűnődünk, miért vagyunk benne. Ha megpróbálnánk Isten szemével szemlélni a körülményeket, megláthatnánk bennük a rejtett áldásokat és lehetőségeket is.

Imádság: Drága Urunk, segíts látnunk az életünkben és környezetünkben végzett áldásos munkádat. Ámen.

De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted.
Ézs 43,1-3.

Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1)

Belépve a liftbe egy asszonnyal találkoztam, aki kezében kívánatos péksüteményekkel teli kosarat tartott. Az asszony a nevemen szólított és köszönt. Csodálkozva néztem rá. Azután észrevettem, hogy magamon felejtettem a névtáblát, amit az éppen véget ért konferencián viseltem.
Ahogy rájöttem, honnan tudja a nevem, azon kezdtem csodálkozni, hogy miért azon szólított meg. A nevünk fontos számunkra. Ez azonosít bennünket. Én is megpróbálok néven szólítani mindenkit, akit lehet. Ez teszi a köszöntést igazán személyessé, és tudom, hogy az emberek örülnek ennek.
Isten tudja a nevem, és egészen személyesen ismer engem. A nevemen szólít és igényt tart rám. Ezt az igazságot a legmegnyugtatóbb dolognak tartom az Úrral kapcsolatban. Azt bizonyítja, hogy kapcsolatunk személyes; ő szeret és vigyáz rám, amíg élek.

Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy személyes kapcsolatot kínálsz nekünk, amelyben név szerint ismersz bennünket. Ámen.

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.
Ef 6,10-20.

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (Ef 6,10)

Emlékszem, hogy kislányként horgászni jártam apámmal. Izgalmas volt figyelni az úszót, hogy az alkalmas pillanatban felhúzhassuk a halat. Ha kifogtam egy halat, új csalit tettem a horogra, és újabb kapásra vártam. Egy hosszú, horgászással töltött nap után, ha lefeküdtem aludni és becsuktam a szemem, csak az úszót láttam, ahogy fel és lebukik a vízen. Egész nap olyan sokáig figyeltem, hogy ez a kép mélyen bevésődött emlékezetembe.
Ha ezekre a horgászatokra gondolok, az jut eszembe, hogy képzeletünk és szívünk milyen erősen hatása alá kerül mindannak, amire összpontosítunk. Ami a képzeletünket megragadja, még az álmainkban is elkísér. A Biblia arra buzdít bennünket, hogy öltsük fel Isten fegyverzetét, ami a Szentírás szavai szerint "a Szentlélek kardja". Minél inkább az "odafennvalókra" koncentrálunk (Kol 3,1-2), minél inkább betölti szívünket Isten igéje, annál erősebbé válik a hitünk.

Imádság: Drága Urunk, adj nekünk mély vágyat irántad és igéd iránt. Segíts, hogy jelenlétedben megtaláljuk válaszaidat, megérezzük szeretetedet és megtanuljuk, hogyan sugározzuk melegségedet. Ámen.

Sokan mondják: Bár jó napokat látnánk, és ránk ragyogna orcád világossága, URunk! Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk.
Zsolt 4,7-8.

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Róm 5,8)

Nincs nagyobb akadály a hit útján, mint az, ha vonakodunk elhinni, hogy Isten úgy szeret bennünket, ahogy vagyunk.
Be kell vallanom, hogy hitéletem során hajlamos voltam inkább a hiányosságaimmal törődni, mint Isten szeretetében bízni. A bűn megszokott társammá vált! Nehéz volt szeretni önmagam, és szinte önkéntelenül bebeszéltem, hogy Isten csak úgy szerethet, ha megváltozom, ha jobb leszek.
Néhány évvel ezelőtt hazafelé menet szintén önmagamba roskadtam. Rám nehezedett a világ nyomorúságos állapota, bűnösnek éreztem magam, hogy annyi mindent nem tettem meg, hogy javítsak a helyzeten, mikor hirtelen - mélyen a szívemben - ezeket a szavakat hallottam: "Descansa en mí!" (Bízz bennem!). Milyen drága ajándék volt ez a mondat, amely arra hívott, hogy Isten ingyen szeretetét elfogadjam!
A mai igeszakasz egy bölcsődal a megterhelt szívnek. Arra bátorít, hogy Isten karjaiban biztonságban lehetünk.

Imádság: Ó, Istenem, bocsásd meg nekem, amikor vonakodom elfogadni hűséges szereteted dicsőséges üzenetét. Ámen.

Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. Ezt mondom északnak: Add ide! - és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld végéről, mindenkit, akit nevemről neveznek, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam.
Ézs 43,4-7.

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. (1Jn 3,1)

A kétéves Seth-tel sétáltam fiam háza felé egy gyönyörű, kora tavaszi napon. A fák alig rügyeztek, és a madarak egymás után kezdtek énekelni és fészket rakni. Az utunk az Anders nővérek háza mellett vezetett, akiknek nagyon szép kertjük volt tele virággal. Dorothy éppen a kertben dolgozott. Nagy, színes tulipánok nyíltak az ösvény mellett. Megálltunk egy kis időre, hogy a virágokról beszélgessünk.
Mielőtt elindultunk, Dorothy azt mondta Seth-nek, hogy leszakíthat egy virágot. Megláttam egy különleges fehér tulipánt - nagy, illatos és csábító volt. De Seth óvatosan átlépte a gyönyörű tulipánokat, és letépett egy pitypangot. Dorothy és én nevettünk, majd megbeszéltük, hogy ennek biztos van valami üzenete számunkra.
Később eszembe jutott a pitypang, ami nekem csak egy csúnya gyom volt, de Seth számára egy kincs. Isten is ugyan-úgy szeret bennünket, közönséges pitypangokat, mint a tulipánokat, rózsákat, és liliomokat. Mindannyian értékesek vagyunk az ő szemében.

Imádság: Köszönjünk, Urunk, szeretetedet, hogy értékesnek és teljesnek látsz bennünket. Ámen.

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.
Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.
Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.
Róm 5,1-11.

Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. (Róm 5,6) - Károli Gáspár fordítása

A második világháború után ezrek gyűltek össze egy-egy konferenciára Magyarországon, hogy üdvösségük égő kérdéseire feleletet nyerjenek. Egy ilyen konferencián találkoztam össze egy fiatalemberrel, aki valósággal belebetegedett abba a gondolatba, hogy nincs elég erős hite elfogadni Krisztus üdvözítő áldozatát. "Én is szeretnék hinni - mondta -, de nincs erőm megragadni a kegyelmet, nincs hitem elfogadni Krisztust.
Kinyitottuk együtt a Bibliát, elolvastuk közösen a Róm 5,1-11 verseit. "Kérlek, húzd alá a szakaszban, hogy kikért halt meg Jézus?" A fiú halkan ismételte az aláhúzott szavakat: "a gonoszokért... a bűnösökért... mikor még ellenségei voltunk... mikor még erőtelenek valánk." Mikor az utolsóhoz ért, megállt a ceruzája, gondolkodott egy kicsit, felemelte fejét, fény ragyogott a szemében, s tekintete elárulta, hogy valami meglepő dologra jött rá. "Akkor ez azt jelenti, hogy értem is." "Igen" - válaszoltam, majd ő folytatta: Tehát nem a hitünkért nyerünk üdvösséget, hanem Krisztusnak a gonoszokért, erőtlenekért, bűnösökért és ellenségekért hozott áldozatáért. Hát persze - toldottam ki -, és amikor ezt meglátjuk és megértjük reánk vonatkoztatva is: az a hit.

Imádság: Kegyelmes Mennyei Atyám! Nem kételkedem már. Váltságod rám is áll. Én Uram és én Istenem. Ámen.

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.
Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél.
Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében.
Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.
Zsolt 1.

Boldog ember az, aki az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal, és olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el, és minden munkájában jószerencsés lészen. (Zsolt 1,1-3) - Károli Gáspár fordítása

Feleségemmel együtt Nádudvaron születtünk, és 1907-ben jöttünk ki Amerikába. Különösen az első évek voltak nagyon nehezek. Azóta is sokat fáradtunk és sok küzdelmen mentünk át, mert a megélhetésért mindig keményen meg kellett dolgoznunk. 50 arcre-s (20 hektáros) földdel kezdtünk és kilenc gyermeket neveltünk fel.
De életünk sikerét nem saját erőnknek köszönhetjük, hanem Istennek, aki 1911 óta kezünkbe adta a Szentírást, melyet azóta is rendszeresen olvasunk. Így jutottam az Úr Jézusban való élő hitre magam is, feleségem is és kilenc gyermekem is.
A Biblia nem ember szava, hanem Isten szava. Ha valaki hallgat az Istenre, az élő hitet kap ajándékba. És akinek élő hite van, egyedül annak van igazi kincse és gazdagsága.

Imádság: Úr Jézusom! Üdvösség kútfeje, életnek, üdvnek, hitnek ereje, ó légy enyém, maradj mindig velem, erőm, buzgalmam Néked szentelem! Ámen.

Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.
És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.
Kol 3,12-17.

Viseljétek el egymást szeretetben, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. (Kol 3,13)

"Ez a te véleményed, és mindig csak ezt fújod." Anyósom szavai úgy csattantak, mint az ostorcsapás. A konfliktus kezelésére tett próbálkozásunk kudarcot vallott. Már hónapok óta hűvös tartózkodással kerültük egymást. Most, ahogy egymásra meredtünk az asztal két oldalán, azt gondoltam: "Ez reménytelen. Sosem fog megváltozni."
Mérges voltam rá igazságtalan viselkedése miatt. Betegségem folytán sokat kellett sétálnom, s eközben gyakran ismételgettem magamban a dühös mondatokat, amelyeket majd mondok neki. Végül belefáradva a keserűségbe, imádságban kértem Istent, hogy adjon felszabadulást. Isten Szentlelke tudatosította bennem, hogy anyósom ugyanúgy vágyott a megbékélésre, mint én. Megláttam, hogy megbocsáthatok neki, ahogy Isten is megbocsátott nekem. Bár soha nem kért bocsánatot tőlem, már szeretni tudtam őt. Tudom, hogy ő is Isten gyermeke, s így öleléssel és mosolyogva tudom fogadni, ha meglátogat.

Imádság: Édesatyánk, köszönjük kegyelmedet, szeretetedet és irgalmasságodat. Segíts, hogy megbocsássunk, ahogy te is bocsánatot adsz. Ámen.

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.
1Jn 1,5-10.

Egykor sötétségben voltatok, most azonban világosságban vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. (Ef 5,8)

Férjem gyakran mesél általános iskolás gyerekeknek az ásványokról és különféle kövekről. Miután egy sor érdekes és színes követ mutat nekik, legvégére még egy különleges dolgot tartogat. Besötétíti a helyiséget, és egy reflektorral rávilágít néhány fakó, jellegtelen kőre, melyek ásványi anyag tartalma az emberi szemnek láthatatlan. Ezután ultraviola fénnyel világítja meg a köveket, s a terem megtelik csodálkozó és elragadtatott felkiáltásokkal. Az ultraviola fényben a kövek éltre kelnek, ragyogó élénk színekkel, zöld, narancsszínű, vörös és kék színben pompáznak. Az átváltozás valóban megkapó. A gyerekek alig hisznek a szemüknek.
Életünk is lehet a sziklakövekhez hasonlóan fakó, színtelen és eredménytelen. De ha Isten fényében élünk, örömmé változhat a szomorúság, remény költözhet a kétségbeesés helyébe, a béke lecsendesíti a zűrzavart, és célok váltják fel az ürességet. Mert Istennek szolgálunk, és jó bizonyság lehetünk az emberek felé, hiszen visszatükrözzük Isten szeretetét.

Imádság: Urunk, segíts, hogy megtöltekezve fényeddel, visszasugározzuk szeretetedet minden cselekedetünkben. Ámen.

Az Írás is így szól: "Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg." Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.
Róm 10,11-17.

A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. (Róm 10,17)

Josefita sok évvel ezelőtt, kisgyerekként került Argentínába, és szerény, intelligens asszony lett belőle. Egy éve elkezdett gyülekezetbe járni, gyorsan haladt az evangélium megismerésében, és örült, hogy megtalálta Krisztust. Az egyik gyülekezeti alkalmon a bizonyságtételek során Josefita így szólt hozzánk: "Néhány héttel ezelőtt elküldtem az unokatestvéremnek Spanyolországba az El Aposento Alto (a Csendes Percek spanyol nyelvű kiadványa) egyik példányát. Múlt héten felhívott és megköszönte. Az áhítatos füzet által hitre jutott. Előfizetett rá Madrid egyik könyvesboltjában, és megkérdezte, hol kaphatna egy Bibliát. Útbaigazították lakóhelye egyik gyülekezetébe, ahol kapott egy Újszövetséget. Meghívta a gyülekezetbe a feleségét és számos szomszédját, akik szintén átadták az életüket Krisztusnak."
Nagyon megkapó történet volt ez számomra. Egy ember által, aki kész volt megosztani hitét, mások hitre jutottak. Josefita története arra emlékeztet, hogy mindannyian Isten nagy családjának gyermekei lehetünk, akiket az ő szeretete egyesít, bárhol is éljünk a világon.

Imádság: Köszönjük, Urunk, a Csendes Percek áldását szerte a világon. Bárcsak minden olvasó szíve megnyílna szereteted befogadására! Ámen.

Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.
ApCsel 2,25-28.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. (Lk 11,3)

Egyházunk bibliaolvasó programot tervezett az újévre. A résztvevőknek naponta egy fejezetet kellett olvasniuk a Bibliából. Ahogyan a legtöbben a gyülekezetünkből, én is elhatároztam, hogy részt veszek a programban.
Két héttel a program megkezdése előtt rájöttem, hogy maradt még egy pár nap szabadságom. Gondoltam, hogy bekuporodhatnék egy kényelmes karosszékbe és végigolvashatnám Mózes első könyvét, amivel ötven napos előnyre tehetnék szert. El is kezdtem az olvasást, mielőtt rájöttem volna, hogy teljesen félreértettem a lényeget.
A program célja nem az olvasás mennyiségére irányult, a rendszeres bibliaolvasásban és imádságban kívánt segítséget nyújtani. Lelkileg és fizikailag egyaránt szükségünk van a mindennapi kenyérre. Ha egyszerre elfogyasztunk tíz vekni kenyeret, ezzel nem fedezhetjük az előttünk álló hetek fizikai szükségleteit. Ugyanígy nem meríthetünk lelki táplálékot február végén abból az ötven fejezetből, amit újév napján elfogyasztottunk.

Imádság: Irgalmas Szabadítónk, testvérünk és barátunk, hadd ismerjünk meg téged még jobban, hadd szeressünk téged még forróban. Jézus nevében kérünk. Ámen.

Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.
Jak 5,7-8.

Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek. (Zsolt 31,25)

Akvarellfestő vagyok. Szeretem a vízfestékeket egymással összekeverni a nedves papíron. Miután színeket cseppentek a papírra, nehezemre esik a várakozás. De ha türelmes vagyok, akkor a sárgák fényesebbé, a kékek vibrálóbbá válnak; összekeverednek, és a kép olyan lesz, amilyennek előre elképzeltem.
Ez a hobbi megnyitotta szememet, hogy lássak, figyeljek és emlékezzek. Valamint azt is megtanultam, hogy milyen fontos dolog türelmesnek lenni Istennel szemben. A Zsolt 31,25 várakozásra biztat bennünket. Isten kezébe tesszük életünket, és türelmesen várakozunk. Azonban én sokszor türelmetlen vagyok lelki dolgokban, éppúgy, mint a festészetemben. Azonnali válaszokat akarok Istentől, és nem adok időt arra, hogy bennem és rajtam keresztül munkálkodhasson.
Egyedül Isten tudja kikeverni azokat a színeket, melyek a tökéletes képhez szükségesek. Ha a természet szépségére tekintünk, meggyőződhetünk a türelem fontosságáról és arról, hogy hagynunk kell Istent munkálkodni.

Imádság: Édes Istenünk, segíts nekünk, hogy kezünket a te kezedbe tegyük, amint türelmesen várunk vezetésedre. Ámen.

Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az ÚR igéje, nem volt gyakran látomás. Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már homályosodni kezdett, alig látott. Az Isten mécsese még nem aludt el, és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt.
Az ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. De újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le!
Sámuel még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki igéjét neki. Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád.
1Sám 3,1-10.

Az Úr pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. (1Sám 3,10)

Múlt vasárnap lelkészünk 1Sám 3,10 alapján prédikált. Háromszor hallotta Sámuel a hangot, és azt hitte, hogy Éli szólítja. Végül Éli azt mondta Sámuelnek, hogy így válaszoljon: "Szólj, mert hallja a te szolgád." Sámuelhez hasonlóan, mi is sokszor nem ismerjük fel, hogy az Úr beszél hozzánk.
A bibliaórán Mózes elhívásáról volt szó, aki jól hallotta Isten hívását, de kifogásokat keresett, hogy kibújhasson a szolgálat alól. Amikor Isten megszólít minket, sokszor mi is hasonlóan cselekszünk.
Aznap délután az erdőben sétáltam, és cukorkás papírokat, kólás dobozokat és üvegeket láttam szétszórva az ösvény mellett. Arra gondoltam, hogy valakinek össze kellene szednie a szemetet. Ekkor egy zsákot pillantottam meg az egyik bokorban. Természetemből adódóan tovább sétáltam a puszta jószándékot magamban tartva. De végül mégis összeszedtem a sok szemetet. Természetesen az én "hívásom" nem hasonlítható Sámuel vagy Mózes elhívásához, de örülök, hogy felismertem az ösztönzést és engedelmeskedtem.

Imádság: Istenünk, könyörülj rajtunk, hogy meghallhassuk hívásodat, és engedelmességgel válaszoljunk rá. Ámen.

Az apostolok így szóltak az Úrhoz: "Növeld a hitünket!" Az Úr ezt válaszolta: "Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben - az engedelmeskedne nektek."
Lk 17,5-6.

Az apostolok így szóltak az Úrhoz: "Növeld a hitünket!" (Lk 17,5)

"Az ön fia halott." Ezeket a szavakat hallotta édesanyám, amikor éjszaka két órakor fölvette a telefont. Egy ismeretlentől jött az információ a legfiatalabb gyermekéről, aki Japánban dolgozott, mint angol tanár. Huszonnégy évesen egy földrengés áldozata lett.
Egyik gyermekének elvesztését anyám életének legsúlyosabb megrázkódtatásaként élte át. Aggódtam, hogyan fogja kibírni. Aztán eszembe jutott, hogy édesanyám a hit embere. A Lk 17,6 arról beszél, hogy nem feltétlenül szükséges a hatalmas hit: amire valóban szükségünk van, az egy egészen parányi hit. Fájdalma ellenére édesanyám hűségesen megőrizte Istenbe vetett hitét, állandóan imádkozott és Krisztus szeretetét mások felé is gyakorolta. Függetlenül attól, hogy milyen nagyok a problémáink, ha tetteink hiten alapulnak, Isten elég erőt ad a nehézségeink legyőzéséhez.

Imádság: Köszönjük, Istenünk, a hit által kapott erőt. Légy velünk, Jézus nevében kérünk, aki így tanított minket imádkozni: "Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe." (Lk 11,2-4) Ámen.

Egyszer Elizeus elment Súnémba. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék. Ezért ahányszor csak arra járt, betért oda, hogy nála egyék. Az asszony így szólt a férjéhez: Nézd csak, én tudom, hogy Isten szent embere az, aki mindig betér hozzánk. Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön!
2Kir 4,8-10.

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. (Zsid 13,2)

Főiskolásként gyakran utazgattam hétvégéken egy keresztyén színjátszó körrel. Előadásokat tartottunk közeli és távoli templomokban, és keresztyén családoknál szálltunk meg. Mivel nem egy összetartó családból származom, ez az időszak gazdagító és megnyugtató volt számomra. Én voltam szolgálatban, de mégis a gyülekezeti tagok szolgáltak nekem a szíves vendégszeretetükkel és otthonaik kitárásával.
Nyitott ajtókkal kell rendelkezni a mi otthonainknak is, hogy befogadjuk azokat, akiknek oltalomra és Isten szeretetének vigasztalására van szükségük. A keresztyén otthonokban tapasztalt szeretet és támogatás segített növekedni Krisztusban. Néhány otthon nagyon szépen volt berendezve, drága festményekkel és dekorációkkal, máshol szegényesebb környezetben a díványon vagy a földön aludtunk. De minden otthont különlegesnek éreztem, mert vendéglátóim Isten nevében fogadtak.
Hogyan használjuk fel otthonainkat Krisztus számára? Készek vagyunk szívesen látni azokat az idegeneket, akiket Isten hozzánk vezet?

Imádság: Istenünk, teremts bennünk nyitott, másokat befogadó szívet. Ámen.

A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?
Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,
kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság:
a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.
Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.
Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.
Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.
Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.
Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!
Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.
Zsolt 139,1-18.

Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. (Zsolt 139,7-8)

Ahogy közeledik a tél, számomra a táj egyre sivárabbnak és sötétebbnek tűnik. A pár héttel ezelőtt még zöld és buja föld barna lesz, és az elmúlás suhan át fölötte. Az egykor virágoktól, levelektől és gyümölcsöktől roskadozó fák most mereven nyújtogatják csupasz ágaikat az ég felé. Elhallgat a madárdal. Még a nap is alacsonyabb pályát fut be a horizonton, és úgy tűnik, egyre inkább átengedi az uralmat a vastag szürke felhőknek és a meghosszabbodó éjszakák sötétjének.
A tavasszal ellentétben, ami az életről és az újrakezdésről énekel, ezek a késő őszi napok az elmúlásról, halandóságról és a magányról szólnak. Ilyenkor sokkal nehezebb, vagy legalábbis annak tűnik, látni, érezni és tudni, hogy Isten, aki a mennyben van, most is törődik a világgal. "Távol van tőlem a segítség" (Zsolt 22,2), panaszkodik a zsoltáros. De ennek ellenére bizonyosságunk lehet: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid 13,5), akinek "nemzedékről nemzedékre megmarad igazsága" (Zsolt 119,90). Időszakoktól és körülményektől függetlenül Isten velünk van.

Imádság: Szent Istenünk, köszönjük neked ígéretedet, hogy mindig és minden időben velünk leszel életünk folyamán és még azon is túl. Jézus nevében imádkozunk. Ámen.

Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.
Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.
Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.
Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.
Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: "Szeretem Istent", a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.
1Jn 4,7-21.

Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. (1Jn 4,19)

Mialatt esti bibliaórára gyűltünk össze a börtönben, észrevettem egy új arcot a körben. Az egyik ember odasúgta, hogy a fiatalembernek ez az első napja a börtönben, nincs családja az Egyesült Államokban, és alig beszél valamit angolul.
A bibliaóra alatt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy új barátunk, Nathaniel, valami keveset megértett abból, amiről beszélgettünk. A szünetben odamentem hozzá, amint magába roskadva ült a székén. Zavarban voltam, mert egyáltalán nem beszéltem az ő nyelvén. Mégis azt mondtam neki: "Nathaniel, tudod, hogy Jézus mennyire szeret téged?" Könnyek hullottak a szeméből, miközben fejét rázva azt mondta: "Senki sem szeret engem."
A csoport csöndben körbevette és egyszerűen átöleltük. Ekkor azt mondta: "Én ezt a Jézust akarom!" Sohasem fogom elfelejteni Charles-t, egy másik bentlakót, ahogyan a síró Nathanielt karjaiban tartotta. A kis csoportnak a szeretete segített neki elfogadni Krisztust. Ekkor valaki azt mondta neki: "Most már mi vagyunk a családod!" Együtt örvendeztünk Nathaniellel. Isten átformáló szeretetét tapasztaltuk meg azon az estén.

Imádság: Teremtő Istenünk, köszönjük életet átformáló szeretetedet, mely által hívsz bennünket. Ámen.

[Jézus] tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: "Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?" Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: "Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?"
Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá. Közben kérték őt a tanítványai: "Mester, egyél!" Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok." A tanítványok erre egymást kérdezték: "Valaki talán hozott neki enni?"
Jézus ezt mondta nekik: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató. Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be."
Jn 4,27-38.

Jézus mondja: "Emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra!" (Jn 4,35)

Forró nyári délután volt. Dávid, kétéves gyermekünk első alkalommal járt a tengerparton, mely zsúfolásig megtelt a napfényt és a tengert élvező turistákkal. Feleségem megjegyezte: "Nézd, Dávid, mennyi ember van már itt!" A kisfiú csodálkozva körbenézett. "Hol?" Annyira lenyűgözte a tengerpart látványa, hogy nem vette észre az embereket.
Amikor Jézus a tanítványait biztatta, hogy nyissák ki szemeiket és nézzenek körül, nem semmiért mondta ezeket a szavakat. A tanítványok olyanok voltak, mint a fiam, aki a strandon fényes nappal ezer meg ezer embert nem vett észre. Hasonlóképpen, minket is figyelmeztetni kell sokszor, hogy észrevegyük az igazán fontos dolgokat.
A mai ember a figyelmét a szomszédokra, bankszámlákra, tőzsdékre, a fogyókúrára, fizikai állapotára és ehhez hasonló dolgokra összpontosítja. Elsiklunk az élet legfontosabb kérdése fölött: milyen az Istennel való kapcsolatunk. Ha engedünk, Jézus, az igazi szemorvos meg tudja gyógyítani rövidlátásunkat. Akkor tisztán fogjuk látni az Istent még nem ismerők sokaságát és meglátjuk azokat a felkínált lehetőségeket is, amikor bizonyságot tehetünk nekik Krisztusról.

Imádság: Drága Urunk, nyisd meg a szívünket és segíts, hogy a világot a te igéd fényében lássuk. Ámen.

Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint, Timóteusnak, szeretett fiának: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.
Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.
Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
2Tim 1,1-7.

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim 1,7)

Középiskolás éveim alatt nehéz matematikai kurzuson vettem részt. Bár segítséget kaptam a tanáromtól, minden egyes dolgozat nagy nehézséget jelentett számomra. Bármilyen jól felkészültem, amikor beültem a padba, hogy megírjam a dolgozatot, elvesztettem az önbizalmamat. Olyan volt, mintha egy hang megszólalt volna a fejemben: "Soha sem leszel képes rá, túlságosan ostoba vagy. Meg sem kellene próbálnod."
Végül nem bírtam tovább, kiöntöttem a szívemet, és elmondtam félelmeimet és alkalmatlan voltomat édesanyámnak. Ő kinyitotta a Bibliáját, kimásolt egy verset és azt mondta, hogy tanuljam meg. Az idézet a 2Tim 1,7 volt. "Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." Arra biztatott, hogy ne úgy gondoljak magamra, mint egy kudarcra, hanem kérjem Isten erejét és szeretetét a félelmeim legyőzéséhez. Attól a naptól kezdve, amikor pánik kezdett elhatalmasodni rajtam, becsuktam a szememet, és felidéztem, hogy Isten mennyire szeret, és hogy ő a józanság lelkét adta nekem.
Ma is Istent kérem, hogy űzze el félelmeimet, hogy mindig a legjobbat tudjam nyújtani.

Imádság: Ó, Istenünk, szereteted által győzd le félelmeinket. Ámen.