Amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. (2Kor 1,7)

Nagymamám naplót vezetett egész életében, s halála után egy tucatot megtaláltunk belőlük. Legtöbbjében élete hétköznapi eseményeiről írt.
Életének utolsó éveiben nagymama egyedül élt, több száz kilométerre egyetlen gyermekétől és unokájától. Az egyik naplója különösen szíven talált. Azt írja: „Olyan magányos voltam ma, hogy sírtam.” A másnapi bejegyzés ez volt: „Diane ma felhívott. Olyan csodálatos volt hallani a hangját!”
Nagyon elfoglalt fiatal anyuka voltam akkor, amikor nagymama ezeket a sorokat írta. Soha nem jutott eszembe, hogy magányos lehet, és soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű telefonhívás olyan sokat jelenthet neki. Most szégyenkezem, hogy nem hívtam fel gyakrabban őt.
Nagymama szavait olvasva jöttem rá, hogy egy telefonhívás, levél vagy látogatás milyen változást jelenthet a másik ember életében. Pál apostol azt írja, hogy Isten megvigasztal minket, hogy mi is átadhassuk ezt a vigasztalást másoknak. Elnyertem Isten vigasztalását, s ezt apró kis figyelmességek formájában én is megoszthatom másokkal.

Imádság: Vigasztalásnak Istene, te eljössz hozzánk, amikor magányosak és rosszkedvűek vagyunk. Add, hogy meglássuk mások szükségét és megosszuk velük a te vigasztalásodat. Ámen.

<<-- Előző nap

Következő nap -->>